Tartósan drága marad az élelmiszer

Vágólapra másolva!
Tavaly novemberben 35,3 százalékkal növekedtek az agrártermelői árak az előző év hasonló időszakához képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a drágulás októberben is hasonló mértékű volt. Az elmúlt év első tizenegy hónapjában az agrártermékek ára 21 százalékkal nőtt a 2006. január-novemberi árszinthez viszonyítva.
Vágólapra másolva!

Az agrárárak emelkedéséért továbbra is a növényi termékek a felelősek, amelyek novemberben több mint 60 százalékkal drágultak. Az árnövekedés fő kiváltói a gabonafélék voltak, mivel e termékkörben az árak 83 százalékkal nőttek a világpiaci árrobbanás nyomán - írja a Világgazdaság. Szintén kiugró, 85 százalékos drágulást állapított meg a KSH a gyümölcsszektorban, ahol - különösen az almánál és a szőlőnél - a tavaszi fagyok okoztak áremelkedést.

Az állattenyésztési ágazatok viszont - miként a korábbi hónapokban is - fékezték az agrárdrágulást. E termékkör novemberi árai csak 9,4 százalékkal emelkedtek (a vágóállatoknál pedig mindössze 1,2 százalékkal változtak). Miközben a tej, a baromfi és a tojás drágult, a sertés- és a szarvasmarhaárak csökkentek. A mérsékelt árnövekedés az uniós és a hazai relatív túlkínálattal magyarázható, ez a következő hónapokban is árfékező tényező lehet. Mivel a takarmányköltségek emelkednek, az állattenyésztők továbbra is nehéz gazdálkodási körülményekre számíthatnak.

Az agrárvállalkozásoknak rendkívüli terhekkel kell szembesülniük, ezért az árnövekedés az idén is folytatódik - mondta Csikai Miklós, a Magyar Agrárkamara elnöke. Hozzátette: nemcsak a takarmányok ára emelkedik, hanem a villamos energia, az üzemanyag, a növényvédő szer és a műtrágya is drágul.

E többletköltségeket a termelők nem tudják kigazdálkodni, bár árérvényesítő képességük ágazatonként eltérő lehet.

Meglepő volt, hogy eddig csak nagyon kis mértékben gyűrűztek át az emelkedő takarmányárak az állati termékek árába - mondta Samu János, a Concorde Alapkezelő elemzője.