PM: 27,5 milliárd forint hiány januárra

2008.01.17. 14:23

A Pénzügyminisztérium (PM) - önkormányzatok nélkül - 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár januárra, egész évre 1111,2 milliárd forintot, ami a GDP 4,0 százaléka - jelentette be Várfalvi István szakállamtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

A PM prognózisa szerint az első negyedévben 581,5 milliárd forint deficit várható, ami a GDP 2,1 százalékát teszi ki. "A hiány szempontjából, mint minden év, 2008 is erős szezonalitást mutat, vagyis az első negyedévben a bevételek kisebbek, a kiadások pedig nagyobbak az időarányosnál" - jelezte a szakállamtitkár.

Várfalvi István elmondta: bevételi oldalon például az 530 milliárd forintra tervezett éves társasági adóból március végéig 94 milliárddal számol a PM. Ugyanakkor az első negyedévet terheli a központi államigazgatásban és a közigazgatásban kifizetett 13. havi bér fele, ami 40 milliárd forint, a 13. havi nyugdíj kétheti része 80 milliárdot jelent, az energiaár kompenzáció összege 43 milliárdot, agrártámogatásokra pedig 82 milliárd forintot utal át a költségvetés.

A most közzétett 2008. évi - önkormányzatok nélküli - államháztartási prognózis szerint a központi költségvetés deficitje várhatóan 1131 milliárd forint lesz, az elkülönített állami pénzalapoknál és a társadalombiztosítási alapoknál többletet tervezett a PM, 4,9 milliárd, illetve 14,9 milliárd forintot. Az elsődleges egyenleg 12,7 milliárd forint hiányt jelez. (Az önkormányzatok miatt várhatóan 0,4 százalékkal nő a deficit, a GDP 4,4 százalékára.)

A tavaly decemberi végleges pénzforgalmi többlet 48 milliárd forint volt, szemben a prognosztizált 14 milliárd forint hiánnyal. A 2007. év teljes pénzforgalmi hiánya 1291,4 milliárd forint, a GDP 5 százalékát tette ki.

Várfalvi István ismertette a 2007. évi, GDP arányosan 6,6 százalékról 5,0 százalékra csökkent költségvetési hiányjavulás összetevőit. Eszerint adóból és járulékokból a tervezettnél 317 milliárddal forinttal több folyt be, a kamat és egyéb bevételi többlet 45 milliárdot jelentett. Kiadási oldalon 97 milliárd forint megtakarítás jelentkezett a gyógyszer, táppénz tételnél, a tervezettnél kisebb EU befizetés miatt, valamint egyéb kiadásoknál.

A tervezettnél 275 milliárd forinttal lett nagyobb a kiadási oldal. A többlet nyugdíjkifizetés 75 milliárdot jelentett, a 13. havi bér előrehozott kétheti része 70 milliárdot, a MÁV-ra 60 milliárdot kellett költeni, ezenkívül intézményi kiadásokra is 70 milliárd forinttal fordított többet a költségvetés.

Az egyensúly javuláshoz hozzájárult az is, hogy 2006 utolsó negyedévében olyan adósságokat vállalt át a költségvetés, amelyet 2007-re tervezetek, emellett a kamatkiadások 105 milliárd forinttal voltak kisebbek a tervezettnél.

A költségvetési intézményeknél felhalmozódott maradvány 2007 elején 420 milliárd forintot tett ki, ez az összeg az év végére 390-400 milliárdra mérséklődött, a végleges adat márciusra alakul ki - magyarázta a szakállamtitkár. Véleménye szerint 2008 végére 350 milliárd forintra mérséklődhet a maradványok összege.

A Pénzügyminisztérium becslése szerint tavaly a GDP 1,5-1,7 százalékkal emelkedett - mondta Haraszti Katalin főosztályvezető, hozzátéve, hogy miközben a közösségi fogyasztás visszaesett, addig a magángazdaság közel 4 százalékkal nőtt. Elmondta azt is, hogy az ország külső finanszírozási igénye a GDP 4,5 százalékára csökkent a 2006. évi 5,8 százalékról.

KAPCSOLÓDÓ CIKK