Magyarország, a hörcsögbőr nagyhatalom

Vágólapra másolva!
A hörcsögök védelme érdekében szigorú intézkedéseket vezettek be néhány évvel ezelőtt. A Berni Egyezmény és az EU Élőhelyvédelmi irányelve által is szigorúan védett fajjá lépett elő a kis rágcsáló. A leleményes külhoni kereskedők mégis találtak egy kiskaput, hogy továbbra is használhassák a keresett terméket ruhákhoz és kiegészítőkhöz egyaránt, itthon ugyanis még nem védi törvény az állatokat. Így lett a magyar höcsög hiánycikk, pont a hazájában.
Vágólapra másolva!

A vadhörcsögök ugyan védett állatnak számítanak 1990 óta, Magyarország - Lengyelországgal egyetemben - azonban azok közé az országok közé tartozik, amelyek mentesülnek a vadászati tilalom alól. A kicserzett hörcsögbőröket - amelyeket párnák, kabátbélések, dobok és horgászlegyek készítéséhez is használnak - egy amerikai internetes áruház oldalán kínáltak eladásra, darabonként 7,50-10,20 fontért.

A rendelkezésre álló adataink szerint 2001-ben 500 ezer, Magyarországról származó hörcsögbőr került piacra, de korábban milliós nagyságrendű volt a csapdázott állatok száma.

A vadhörcsögöt irtani kell

A vadhörcsögök egyébként alig nagyobbak, mint a terráriumban tartott házikedvencek és komoly ellenségei a gazdálkodóknak. A rágcsálók száma az utóbbi években valamelyest megfogyatkozott ugyan, a csapdázás még mindig elterjedt módszer, főként Kelet-Magyarországon, bár ott is egyre kevesebb a "szakmabeli". A vadászat elsődleges célja azonban már nem a védekezés, hanem a lenyúzott bőr eladása..

Egy amerikai vállalat, az egyebek mellett a legkülönbözőbb állatbőrök kereskedelmével is foglalkozó, New York államban bejegyzett Chichester Inc. - amelynek termékpalettéja az ausztrál oposszum bőrétől a cápabőrön át a grizzlymedvééig terjed és magyar báránybőrt is kínál eladásra - szerint rengeteg magyar vidéken fogott hörcsög bőrét halmozták fel 2003 óta. A cég elnöke szerint a nyersbőrök remek minőségűek és egy kis gyártól szerzi be őket. A bőröket Budapesten cserzik és nagyrészüket a konfekcióiparban adják el.

Forrás: [origo]

Újra divatba jöhet a szőrme

Nyárai Gusztáv 29 éve dolgozik szűcsként Budapesten. Állítása szerint 1980 körül még 100 körül voltak a szakmában a fővárosban, mostanra ez a szám 30-ra csappant. Az állatvédők ugyan nyugaton már közel sem annyira elhivatottak, mint egy pár évvel ezelőtt, az új trend azonban csak évek múlva ér el Magyarországra. Hasonlóképpen volt a szőrmeellenesség elterjedésével is. Ráadásul a budai szűcs szerint az ő vevője a középosztály, és mostanában pont ez a réteg szegényedett el. Így ma kevesen vesznek állatból készült kabátot.

A hörcsögbőr igen kedvelt alapanyag volt a szűcsök között - mesélt Nyárai. A kereslet még ma is meglenne rá, mivel jóval olcsóbb, mint a nerc. Egy hörcsögbundás kucsma például 14 ezer forint körül van, míg a nerc változat 35 ezer forint körül mozog. Ugyanez az összehasonlítás a kabátok terén még megdöbbentőbb különbséget mutat. Egy rágcsáló-szőr bunda körülbelül tizede a nyércből készült felöltőnek, ami egymilliót is kóstálhat.

Lassan hiánycikk lesz a hörcsög

Hörcsögbőrhöz azonban már nehezen juthat hozzá a hazai mester, mivel a kártevőnek számító kisállatokat már többnyire nem csapdázással vonják ki a forgalomból, hanem vegyi úton irtják a gazdálkodók. Ráadásul a "hörcsögöző" szakma is kihalóban van, a megfogyatkozott állományt pedig külföldön értékesítik.

Tehát, amennyiben a 10 font körüli árat vesszük alapul, valamint azt, hogy a 2001-es 500 ezer darabos szám nem sokat változott, merész becslés alapján hozzávetőleg 1,75 milliárd forintot fizetnek ki a külhoni iparosok Magyarországnak az évi bőradagért.