Lemaradóban a Motorola a mobilpiacon

2008.01.29. 17:45

Drasztikusan, 84 százalékkal csökkent az amerikai Motorola adózott nyeresége a legutóbbi üzleti év utolsó negyedében, a részvények pedig zuhanásba kezdtek. A 2006 végén még 23 százalékos globális piaci részesedéssel rendelkező cég tavaly év végén már csak 13 százalékot mondhatott magáénak a tortából, és a társaságnál is további csökkenést várnak. A hírre a Nokia részvényei emelkedtek.

A cég arra figyelmeztetett, hogy küszködő mobiltelefon-üzletágának talpra állítása tovább tarthat a vártnál. Az elnök-vezérigazgató meglehetősen nyersen elismerte, hogy az, amit a világ jelenlegi harmadik számú mobilgyártója tesz, "nem működik" - tudósított az AP. "Bizonyos termékeink iránt csökkent a kereslet az egyre versengőbb közegben" - vallotta be. "Az új termékek bevezetése még mindig nem érte el a szükséges tempót.

Továbbra is éppen azokon a területeken hézagos a portfóliónk, amelyek a legnagyobb arányban részesülnek a növekedésből, így a harmadik generációs készülékeket tekintve, Kínában és a többi emelkedő piacon." Az amerikai vállalat új főnöke, Greg Brown januárban vette át az irányítást a teljesítmény négyéves hullámzása miatt lemondó Ed Zandertől.

Csekély vígaszt jelenthet a vállalatnak, hogy a negyedik negyedéves 100 millió dolláros profit az első nyereséges negyedévet jelenti az első negyed óta, mert így is igen alacsonynak számít a Motorola szintjén. Egy évvel ezelőtt ugyanis még 623 millió dollár, részvényenként 25 cent volt az eredmény, ami most 4 centre csökkent. A forgalom az egy évvel ezelőtti 11,79 milliárd dollárról 9,65 milliárd dollárra mérséklődött, miközben a dollár sok devizával szemben jelentősen veszített értékéből.

A Motorola-vezér szerint egy sor innovatív új mobiltelefon húzhatná ki a cég szekerét a kátyúból. A mobiltelefon-üzletág forgalma a negyedik negyedben 38 százalékot esett, nem mellesleg azért, mert a társaság a szünidő alatt elmulasztott kapcsolatot tartani a fogyasztókkal. Az ágazat működési vesztesége 388 millió dollár volt, mivel a korábbiaknál sokkal kevesebb készüléket értékesítettek.

Az egyéb üzletágak sokkal jobban teljesítettek, így például a szórakoztató elektronikai ágazat 40 százalékkal növelte működési nyereségét, de a televíziós alkalmazások is 11 százalékkal nagyobb forgalmat hoztak. Az év egészében 49 millió dolláros, részvényenként 2 centes veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a cég. Egy évvel korábban még 3,67 milliárd dolláros, részvényenkénti 1,46 dolláros nyereséget produkáltak. A bevételek 2007-ben 15 százalékkal 36,6 milliárd dollárra csökkentek a korábbi 42,8 milliárd dollárról.

KAPCSOLÓDÓ CIKK