Zavaros a román államháztartási hiány

Vágólapra másolva!
Románia államháztartási hiányát már az idén a hazai össztermék 2 százalékára szorítják le a tavalyi 2,4 százalékról, a hazai számítási módszer szerint kalkulálva, mondta Varujan Vosganian pénzügyminiszter szerdán. Igyekeznek nem bántani az infrastrukturális fejlesztési terveket, a hiány csökkentését más kiadások visszafogásával érik majd el, tette hozzá.
Vágólapra másolva!

Eszerint folytatódik a zűrzavar a román államháztartási hiány kiszámolása és alakulása körül. A román pénzügyminiszter két hete tette közzé, hogy a hiány tavaly a hazai össztermék 2,4 százaléka volt a hazai elszámolás szerint, azonos a kormányzati céllal.

A 2,4 százalék háromszor akkora, mint a tavalyi első tizenegy hónap átlaga. A pénzügyminiszter nem közölte, mitől ugrott meg év végére a hiány, annak ellenére, hogy korábban nemegyszer, utoljára még december vége felé maga is figyelmeztetett, hogy az állami infrastrukturális beruházások vészesen késnek.

December 20-án azt mondta, hogy a hiány az év végén a GDP-nek csak az 1,4 százalékát fogja elérni, novemberben még 1 százalékot sem tartott lehetetlennek.

A 2,4 százalék a GDP 2,9 százalékának felel meg az EU-szabvány szerint számolva, és ugyanannyi lesz idén is és 2009-ben is, majd 2010-ben 2,4 százalékra csökken, rendre EU-szabvány szerint számolva, közölték a román pénzügyminisztériumban december 10-én, Románia felülvizsgált konvergenciatervét ismertetve. Azóta az ez évi célt 2,7 százalékra módosították a hazai szabvány szerint számolva a hivatalos konvergencia-programban.

A pénzügyminiszter viszont szerdán csak 2 százalékot jelzett előre erre az évre, hazai szabvány szerint.A tavaly januárban kiadott előző változat 2009-ig fokozatosan 2 százalékra csökkenő hiányt ígért.

A hiánycél emelését korábban az infrastrukturális beruházások szükségességével indokolták a közlekedésben-szállításban, a környezetvédelemben, az oktatásban és az egészségügyben.
A román kormány novemberben hagyta jóvá a költségvetés újabb módosítását, a tavalyi év során már a harmadikat.

A minisztériumoktól elveszik azokat a pénzeket, amelyeket nem tudtak elkölteni. - Ezáltal csökken a hiány, illetve a pénzek egy részét átcsoportosítjuk a munkaügyi, a közlekedési és a belügyminisztériumhoz - mondta akkor a pénzügyminiszter.Az Európai Bizottság novemberben megjelent, őszi előrejelzéseiben tavalyra 2,7 százalékos, idénre 3,2 százalékos, 2009-re 3,9 százalékos államháztartási hiányt jósolt Romániának, ezeket a számokat éppen hétfőn megerősítette a brüsszeli bizottság. A 2006-os román hiányt a GDP 1,9 százalékán ismerte el a bizottság. Az EU-beli deficitkorlát legföljebb a GDP 3 százaléka.