Felére csökkent a Pannonplast nyeresége

Vágólapra másolva!
A Pannonplast csoport - új nevén PannErgy - 2007-ben 13,468 milliárd forint árbevételt és 345 millió forint nettó profitot ért el, a bevétel 16,7 százalékkal, a nyereség 61,4 százalékkal maradt el az előző évitől - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) 826 millió forint volt, ami 46,8 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi szintű veszteség 292 millió forint volt, szemben a 2006. évi 340 millió forint nyereséggel, ami akkor a tubusgyártó Tu-Plast Kft. eladásának volt köszönhető.

Az árbevétel és a profit csökkenését a jelentés a tagvállalatok és telephelyek értékesítésével magyarázza. Az árbevétel meghatározó részét a fogyasztói csomagolások üzletág adta. A társaság tavaly szeptemberben hirdette meg a geotermikus energia feltárására és hasznosítására épülő új stratégiáját és a csomagolási műanyagok üzletág átalakítását, valamint az ezzel foglalkozó Pannunion tőzsdei bevezetését.

A megújuló energiára megalapított Pannonplast Polifin 2008 júniusában megkezdi a tesztfúrásokat. Az eddigi kutatási-jellegű költségek meghaladták a 300 millió forintot. A geotermikus kiserőművek felépítésére önálló projektcégeket hoznak létre a Pannonplast többségi tulajdonában a helyi önkormányzatok bevonásával. Jelenleg 14 önkormányzattal van már együttműködési megállapodása a cégnek, és további önkormányzatokkal tárgyal a hasonló projektben való részvételről.

A Pannonplast a geotermikus energiaprojektet az izlandi VGK-Hönnun szakmai partnerrel valósítja meg, amely csütörtöki közlés szerint leányvállalatot hozott létre Magyarországon. Az új társaság a közeljövőben 15, míg középtávon 30, jórészt hazai mérnök- és tudományos munkatársat fog alkalmazni. A VGK-Hönnun célja, hogy nemzetközi szakmai tapasztalatát érvényesítse a hazánkat is magában foglaló rendkívüli geotermikus adottsággal rendelkező földrajzi térség lehetőségeinek kiaknázásában.

A Pannonplast gyorsjelentése szerint a Pannunion csoport kialakítása befejeződött, és a részvények tőzsdei bevezetése 2008 április végén várható. A csomagolási anyagok gyártásával foglalkozó Pannunion csoport árbevétele 2007-ben 1,2 százalékkal 11,524 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA viszont 11,5 százalékkal csökkent. A bázisidőszak egy részében, 2006 áprilisáig a Tu-Plast Kft. a konszolidációs körbe tartozott. A bázisidőszakban a Tu-Plast 116 millió forinttal növelte az üzleti cashflowt. A 2007. évben a Pannunion csoporthoz tartozó külföldi leányvállalatok gyenge teljesítményt értek el - jegyzi meg a gyorsjelentés.

A pénzügyi befektetésként kezelt csőgyártó FCI Kft.-t a Pannonplast 2008 januárban értékesítette. A tőzsdén jegyzett Synergon árfolyamának esése miatt a Pannonplast 85 millió forint árfolyamveszteséget könyvelt el.

A vagyonkezelésből származó adózás előtti nyereség elérte a 644 millió forintot, míg 2006-ban - a Tu-Plast eladása miatt - ezen a tevékenységen 1,444 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a Pannonplast.

A 379 millió forint jegyzett tőkéjű Pannonplast konszolidált saját tőkéje 2007. december 31-én 12,598 milliárd forint volt, két százalékkal több az egy évvel korábbinál. A 22,186 milliárd forint mérleg szerinti főösszeg egy év alatt 16 százalékkal emelkedett.

Az év végén a társaságnak 3,212 milliárd forint hosszúlejáratú- és 6,366 milliárd forint rövidlejáratú kötelezettsége volt. A hosszú lejáratú kötelezettségek 214,6 százalékkal, a rövidlejáratú kötelezettségek pedig 11,5 százalékkal nőttek egy év alatt. Az időszak végén a Pannonplast 1,064 milliárd forint készpénzzel és 3,024 milliárd forint értékpapírral rendelkezett, míg egy évvel korábban a készpénzállomány 1,355 milliárd forint, az értékpapírok értéke pedig 1,672 milliárd forint volt.