Indul a Marco Polo program

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság hétfőn a II. Marco Polo program keretében közzétette az árufuvarozási szolgáltatások kialakítására és fejlesztésére irányuló második pályázati felhívását. Sikeresen lehet pályázni olyan projektekkel, amelyek az európai utak zsúfoltságának enyhítését és az árufuvarozási rendszer környezetvédelmi teljesítményjavítását célozzák.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió területén belüli és kívüli társaságok egyaránt benyújthatják ajánlataikat a második Marco Polo program keretében.A program fő célja, hogy segítse a társaságokat új szolgáltatások bevezetésének vagy a meglévő szolgáltatások jelentős korszerűsítésének kezdeti, magas kockázattal járó időszakában, amikor a közútról a rövid távú tengeri, vasúti vagy belvízi útvonalakra helyezik át az árufuvarozást.

A versenyelbírálásban legjobban szereplő pályázatok benyújtóinak legfeljebb hat éves támogatási szerződést ajánlanak.

Ugyanakkor csak azoknak a pályázatoknak van esélyük támogatást elnyerni, amelyek fenntartható módon képesek nem közúti árufuvarozási szolgáltatást nyújtani, tehát azoknak a projekteknek, amelyek piacon tudnak maradni azután is, hogy az uniós támogatás megszűnik.A támogatást ötfajta tevékenységgel lehet megpályázni.