Visszaestek a részvényárak a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,22 pontos csökkenés után 23 164,57 ponton zárt szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,99 százalékos visszaesés.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma szerdán 29,8 milliárd forint volt, legnagyobb mértékben az OTP Bank részvényeivel kereskedtek a nap folyamán. A vezető részvények az Egis papírjain kívül mind veszítettek értékükből.

Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta: annak ellenére, hogy az előző napon mínuszban zártak az ázsiai és az amerikai piacok, az európai részvénypiacok "stabilan tartották magukat". Úgy vélte: ez a magyarázata annak, hogy a budapesti piac is csak mérsékelt csökkenést könyvelt el.

Szerdán tettek közzé két amerikai adatot is, amelyek csekély optimizmusra adtak okot: az előzetes becslések szerint az Egyesült Államokban a negyedik negyedévben 1,8 százalékkal nőtt a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban a termelékenység. Ez jobb a 0,5 százalékos elemzői várakozásnál, de alaposan elmarad a harmadik negyed 6,0 százalékra lefelé módosított ütemétől.

Az amerikai határidős indexek emelkedni kezdtek, mert a Walt Disney Co és a Time Warner Inc pénzügyi jelentése azt jelezte, hogy a pénzügyi ágazaton kívüli társaságok profitkilátásai meglehetősen jók. A befektetők ugyanakkor egyre több olyan részvényt kezdenek vásárolni, melyek árát a recessziós félelmek mélyre nyomták.

Nyári Zsolt kiemelte az OTP Bank részvényeinek piacát, amelyen "jelentős eladói nyomás van", emellett ugyanakkor a különböző elemzésekben olcsónak tekintett részvényként jelenik meg.

Az üzletkötő szerint az amerikai piacok alakulásától függ, hogy csütörtökön hogyan alakulnak az árfolyamok.

Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 49 forinttal 0,68 százalékkal 7131 forintra mérséklődött. A bank részvényeivel 21,52 milliárd forint értékben kereskedtek.

A Mol-részvények ára 245 forinttal 1,07 százalékkal 22 620 forintra csökkent, forgalmuk 3,51 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 848 forinton zárt. Ez 12 forintos, 1,4 százalékos visszaesés az előző napi záró értékhez képest. A távközlési papírok forgalma 1,17 milliárd forintot tett ki.

A Richter árfolyama 600 forinttal, 1,56 százalékkal 37 800 forintra zuhant. A részvényekkel 2,51 milliárd forint értékben kereskedtek

Az Egis-részvények ára 160 forinttal, 0,89 százalékkal 18 600 forintra nőtt 270 millió forint forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,74 ponttal, 0,03 százalékkal 2841,05 pontra emelkedett.