A bejelentkezés előtti áfa is visszajár

Vágólapra másolva!
A közösségi jogba ütközik az APEH-regisztráció előtti áfalevonási tilalom - döntött a Fővárosi Bíróság. Az ítélet a szakértők szerint precedensként fog szolgálni számtalan hasonló ügyben, amelyek ezután kerülnek tárgyalásra - olvasható a KPMG Tanácsadó Kft. [origo]-hoz eljuttatott közleményében.
Vágólapra másolva!

Az APEH korábban több határozatában is azt kifogásolta, hogy a Mecanova OY levonásba helyezett olyan áfaösszeget, mely ténylegesen a finn társaság APEH-bejelentkezési kérelmének benyújtása előtt néhány nappal merült fel. Ugyanakkor az ugyanezen időszakban, ugyanezen ügylet után fizetendő áfát nem kifogásolta az adóhatóság. A magyarországi fémlemezgyártással foglalkozó finn Mecanova OY keresetében az Európai Unió jogára hivatkozva azzal érvelt, hogy az adóköteles tevékenységet folytató adózó adólevonási joga nem korlátozható adminisztratív rendelkezések (például a bejelentkezéshez kötöttség) folytán.

A cég különösen méltánytalannak tartotta, hogy ugyanazon ügylet alapján az adóhatóság megköveteli a kibocsátott számla utáni áfa megfizetését, de a befogadott számla után az áfa levonását nem engedélyezi. Az APEH korábbi határozatainak idejében még a hazai jogszabály szerint valóban csak a bejelentkezés után volt érvényesíthető az áfalevonási jog. Földes szerint ugyanakkor a bíróság most elsősorban az uniós irányelvre hivatkozva hozta meg döntését, ráadásul az Országgyűlés 2008. január 1-jétől szintén hasonló szellemben módosította a vonatkozó jogszabályt, azaz, visszamenőleges hatállyal lehetővé tette az adó levonását ilyen helyzetekben.