Évente 120-130 ezer autót selejteznek le Magyarországon, de csak minden másodikat bontják a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően és vonják ki igazoltan a forgalomból. A roncsok többsége a kert végén és elhagyott helyeken landol - derül ki a pénteki Népszabadságból.

Még mindig van kiskapu, pedig a cél a környezetrombolás és az adócsalás csökkentése volt. Szakemberek szerint hiába a rendelet évente 60-65 ezer autó kerül illegális bontókba vagy kertekbe, erdőkbe. Napjainkban közel kétszáz regisztrált bontó mellett ezer cég tevékenykedik, és bár ezekről nincs hivatalos nyilvántartás, nagyjából ekkora nagyságrenddel lehet számolni a szolgáltatásokról szóló hirdetések alapján.

Az APEH ellenőrei olyan cégeket kerestek fel, melyek bár nem szerepeltek a regisztrált hulladékkezelők listájánék - mondta el Juhász István igazgató. Az ellenőrök százharminc telephelyen kezdeményeztek próbavásárlást és a foglalkoztatás körülményeit is vizsgálták. Valamivel több mint száz jogsértéssel kapcsolatban közel ötmillió forint mulasztási bírságot szabtak ki, és több mint tíz esetben üzletbezárásra is sor került.

A hatósági eljárások ezzel nem fejeződtek be, az e területen tevékenykedők számíthatnak ismételt vizsgálatra, átfogó adóvizsgálatra, amelyek következményei már sokkal súlyosabbak is lehetnek.