Gyurcsány: 200 milliárdos adócsökkentés

Vágólapra másolva!
A jövő évtől a bruttó hazai termék (GDP) 0,8 százalékával, azaz körülbelül 200 milliárd forinttal egészen biztosan csökkenteni lehet az adóterhet - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken, Kóka Jánossal, az SZDSZ elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök az SZDSZ kihelyezett frakcióülésén vett részt vendégként, majd a mintegy kétórás zártkörű megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy egyetért azzal: a lehető legnagyobb adócsökkentést kell végrehajtani úgy, hogy ennek ne legyen elfogadhatatlan ára az állam működésére és a szociális biztonságra nézve. Hozzátette: határozott, de megfontolt adócsökkentést kell végigvinni.

A kormányfő véleménye szerint lassan kézzelfoghatóvá válnak az eredmények, és most már jó vitákat lehet folytatni, például arról, hogy kinek adjanak több lehetőséget és több esélyt, vagy hogy mely területeken befektetve lesz erősebb Magyarország. Kiemelte: végre arról beszélhetnek, hogy mennyi lehet az adócsökkentés mértéke, ez milyen szerkezetben valósulhat meg és kik legyenek a kedvezményezettjei.

Kóka János, a liberálisok pártelnöke közölte: a megbeszélésen Gyurcsány Ferenc megerősítette, hogy a szocialista frakció megszavazza az egészségügyi törvényt, amelyhez csak közös módosító indítványokat nyújtanak be. Hozzátette: a reformot nem befolyásolja a népszavazás kimenetele. A liberális politikus szintén hangsúlyozta, hogy szükség van az adórendszer átalakítására.

Kóka János arról is beszámolt, hogy az SZDSZ-es kormányzati posztokon a népszavazás után sem lesz változás. Mint elmondta, értékelték a liberális miniszterek munkáját: Horváth Ágnes működését sikeresnek tartják. Kákosy Csaba példásan képviselte az utasok érdekeit a vasutassztrájk idején, Fodor Gábor pedig magasabb szintre emelte a zöld érdekérvényesítés lehetőségeit.

Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy szocialista kormányzati posztokon várhatóak-e változások a népszavazás után, úgy válaszolt: ha lesz mondanivalója, akkor azt el fogja mondani.

Kóka János a népszavazási kérdések kapcsán úgy fogalmazott, hogy a vizitdíj és a kórházi napidíj elérte a célt, amiért bevezették, és nem volna érdemes elvenni ezeket a bevételi forrásokat a kórházaktól és a háziorvosoktól. A tandíjról pedig azt mondta, hogy megszüntetésével elveszhet a minőségi felsőoktatás esélye a következő generáció számára.