Biodízel beszállító kerestetik

Vágólapra másolva!
Mintegy negyvenezer hektár termőföldre kötne szerződést Nagykárolyban és környékén egy amerikai befektetőcsoport, amely biodízelt gyártana az itt termesztett kukoricából és cirokból a város határában épülő gyárában - írta pénteki számában az Erdélyi Krónika.
Vágólapra másolva!

A befektetést előkészítő helyi, illetve magyarországi cégek a telket már megvásárolták az üzem számára az újonnan létesítendő ipari parkban, jelenleg pedig a gazdák körében népszerűsítik a biodízel alapanyagául szolgáló növények termesztését.

Kerekes Ferenc, a befektető képviselője a lapnak elmondta: évente 300 ezer tonna kukoricára, illetve cirokra szeretnének szerződni. A földtulajdonosokkal hosszú lejáratú, 10-15 évre szóló megállapodást akarnak kötni, melynek értelmében hektáronként 50-től 100 euróig terjedő összeget fizetnének évente. Ez a gazdák számára nettó jövedelemnek számítana, ugyanis a befektető ingyen biztosítaná a termeléshez szükséges feltételeket a vetőmagtól a növényvédő szereken át a megműveléshez szükséges gépekig.

A földtulajdonosok megkapnák a mezőgazdasági kifizetési ügynökségektől a területalapú támogatást is, ami 50 és 80 euró közötti összeget jelent, valamint egy körülbelül 20 eurós hektáronkénti támogatást azért, mert bioüzemanyag gyártásához termelnek alapanyagot. A biodízelgyártók hangsúlyozzák, hogy épp a biztos jövedelem teszi ajánlatukat vonzóvá.