Tőzsdei tiltással is járhatnak az új szabályok

Vágólapra másolva!
Meghatározó módosítások léptek életbe február 1-jétől a magyar tőkepiacon, aminek hatásait már a magánbefektetők is érezhetik. A változásokkal egyebek mellett a befektetők védelmét is erősíteni akarják, mivel azonban az új szabályok értelmében befektetési tanácsadást a brókercégek nem végezhetnek, akár az üzletkötést is megtagadhatják azoktól, akik nem működtek együtt a januárban kiküldött teszt kitöltésével.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben egy kérdőívet kellett kitölteni azoknak, akiknek van befektetési célú számlájuk, arról, hogy milyen tőkepiaci ismeretekkel rendelkeznek, illetve voltak kérdések a vagyoni helyzetre vonatkozóan is. Az [origo] által megkérdezett magánbefektetők többsége a tesztet nem töltötte ki, mivel fogalma sem volt róla, hogy ez számára is fontos lehet, és a brókercége ezzel csak az új törvénynek akar eleget tenni. A reakció többféle is lehetett az adott szolgáltató részéről, volt, aki ezután a legalacsonyabb kategóriába sorolta az ügyfelet, de van olyan társaság is, amely az üzletkötést sem engedélyezte a teszt kitöltése nélkül ügyfelei számára.

Az ügyfelek számára macerásnak tűnő új eljárás a MiFID (Markets in Financial Instruments Directive) irányelvekkel magyarázható, amiket 2004-ben fogadott el az Európai Parlament - mondta az [origo] megkeresésére Tóth Attila, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója.

A nemzetközi jogszabályokba tavaly novemberben beépült MiFID több módosítást is hozott, elsődleges célja ugyanis az egységes, versenyképesebb uniós tőkepiac megteremtése volt. Az új szabályok a verseny és hatékonyság növelése céljából a befektetési szolgáltatók számára az EU egész területén biztosítják a korlátlan piacra jutást (ez a single passport elve), és megszüntetik a tőzsdekényszert. Emellett az eddiginél erőteljesebben védik az ügyfelek érdekeit, például előírják a legjobb feltételekkel történő megbízás teljesítését és az ügyfél teljes körű tájékoztatását az ügylet teljesítése előtt és után is.

A Magyarországon február 1-től alkalmazott új szabályozás szerint jelentős újdonság, hogy az ügyfelet kötelezően minősíteni kell. Ez pedig minden tekintetben meghatározza a befektetési vállalkozás ügyféllel szembeni kötelezettségeit.

Három kategóriába sorolják az ügyfeleket

Az ügyfelek számára három kategóriát határoztak meg: a lakossági ügyfél az, akire a legnagyobb figyelmet szükséges szentelni, számára a legrészletesebb tájékoztatást kell adni, és az ő esetében a legkifinomultabbak a tájékozódási kötelezettségek. A szakmai ügyfél számára már nem szükségesek a részletes információk és a tesztek elvégzése sem, míg az elfogadható partner az, akit a befektetési vállalkozás lényegében sajátmagával egyenrangú félként kezelhet.

Az intézményi befektetőkre ugyanazon ügyfélvédelmi szabályok vonatkoznak, mint a laikusokra, de a MiFID lehetővé teszi a kétféle ügyfélcsoport megkülönböztetését a tájékoztatás szempontjából. A minősítés változtatható, és minden egyes új ügylettípus vagy pénzügyi eszköz esetében szükséges elvégezni, ha ez a korábbiakban nem történt meg. A minősítésről, de ennek minden további változásáról az ügyfelet tájékoztatni kell. A korábbi szabályozáshoz képest komoly változást hoznak az új szabályok a szerződéskötést megelőző tájékozódási kötelezettségben.

A befektetési vállalkozás a keretszerződés megkötése vagy a megbízás végrehajtása előtt úgynevezett alkalmassági és megfelelési teszt elvégzésére köteles. (Ez az, amit januárban kaptak meg az ügyfelek.) Az alkalmassági teszt befektetési tanácsadáshoz, portfóliókezelési tevékenységhez és a vonatkozó ügyletekhez kapcsolódik. Az alkalmassági vizsgálat keretében - a törvény szerint - a leendő szerződő fél vagy az ügyfél ismereteiről, gyakorlatáról kell meggyőződni, illetve azt kell megítélni, hogy képes-e megalapozott döntést hozni, valamint a céljairól és jövedelmi helyzetéről kell a szükséges információkat megszerezni. A megfelelési teszt minden más szolgáltatás esetére vonatkozik. E vizsgálat során a szolgáltató részére az ügyfélnek az egyes termékekkel kapcsolatos ismereteiről kell nyilatkoznia annak érdekében, hogy a brókercég felmérhesse, hogy az ügyfél által megkötni kívánt ügylet megfelel-e az ügyfél tapasztalatainak, ismereteinek. A vizsgálatot az ügyletkötés előtt kell elvégezni még akkor is, ha arra interneten keresztül kerül sor.

Forrás: [origo]

Néhány kérdés a tesztből

Attól függően, hogy a szolgáltató az ügyfél részére milyen szolgáltatást nyújt, a teszt eredménye vagy annak hiánya alapján fennállhat a szolgáltatás kötelező megtagadásának esete.

Amennyiben befektetési tanácsadásra vagy portfóliókezelésre nem kerül sor, a teszt alapján a befektetési vállalkozás azonban úgy ítéli meg, hogy akár az ügylet, akár a pénzügyi eszköz nem megfelelő az ügyfél számára, de egyébként az ügylet megköthető, úgy erről tájékoztatást kell adnia - mondta el lapunknak Farkas Yvette, az Erste Befektetési Zrt., vezető jogtanácsos-helyettese. Amennyiben a vizsgálat szerint az ügyfél ismeretei nem állapíthatók meg, erre figyelmeztetni kell őt azzal, hogy ebben az esetben ennek kockázatait neki kell viselnie.

Ezt követően az ügyfél döntése, hogy az értékelést hallva és elfogadva mégis kéri az adott ügylet lebonyolítását az adott pénzügyi eszköz tekintetében. Az ügyfél döntése alapján a brókercég saját üzletszabályzata, illetve ügyféllel kötött szerződései szerint jár el. Ez az eljárás különösen fontos a kockázatosabb, például határidős vagy más, komplex ügyletek esetében.

Mérlegelés nélkül megtagadható a szolgáltatás

Mérlegelés nélkül kötelező azonban az ügyletkötést, szolgáltatás nyújtását megtagadnia a szolgáltatónak bizonyos esetekben. Befektetési tanácsadás nyújtását, portfóliókezelés végzését és ezekkel kapcsolatos ügyletkötést ugyanis a vonatkozó törvény alapján meg kell tagadni, ha az ügyfél alkalmassága nem állapítható meg.

Különös figyelmet érdemelnek - egyebek mellett - azok az esetek, amikor az ügyféllel való aktív kapcsolattartás és üzletkötés telefonon keresztül történik. Az ügyletkötés lehetőségét azonban egyéb csatornák esetében is mérlegelni kell - hívja fel a figyelmet az Erste vezető jogtanácsos-helyettese.

Hiányzik még néhány rendelet, de nincs zavar a piacon

A magyar törvény tavaly év végi elfogadása után ugyan még néhány irányadó rendeletet nem jelentettek meg, de ez nem okoz nagyobb fennakadást a piacon - mondta az [origo]-nak Farkas Yvette. A meghatározó rendeletek közül az üzletszabályzatok kötelező tartalmi elemiről szólót február 7-én megjelentették, és a kereskedési könyvvel kapcsolatos rendelet is megjelent tavaly decemberben. Ezenkívül - a törvény felhatalmazása alapján - az egyes tevékenységek végzésének szabályait tartalmazó és az egyes tőkekövetelményekkel kapcsolatos rendeletekre várnak a piaci szereplők.

Ugyanakkor a rendeletekről már tartottak előzetes szakmai egyeztetéseket, amelyekhez képest a február elején megjelent nem tartalmaz jelentős eltéréseket, ami pozitívum lehet a még meg nem jelentekkel kapcsolatban. Mivel azonban június 30-ig teljesen át kell állni az új rendszerre, jó lenne a szabályok minél hamarabbi teljes ismerete - mondta Farkas.