Az oktató neve is emeli a diploma árát

Vágólapra másolva!
Tízezer és közel másfél millió forint közötti összegeket fizetnek ki majd az oktatásért félévente a tanulmányaikat szeptemberben elkezdő, költségtérítéses hallgatók Magyarországon - írja a Napi Gazdaság a felvi.hu adatai alapján. A különbségeket leginkább az oktató díjazása okozza.
Vágólapra másolva!

A húsz legolcsóbb szak közül tizenegy hitéleti témájú, a többi pedig kisebb, csak egy-két helyen oktatott műszaki vagy mezőgazdasági szakokból kerül ki, mint a hulladék-gazdálkodási technológus, a gyógynövény- és fűszernövény-termesztő és -feldolgozó vagy a ménesgazda, mindegyik 60 ezer forintért. A legdrágább képzések listájának első húsz helyét - ha mindhárom képzési szintet figyelembe vesszük - az orvosi, az MBA, a pénzügyi elemző, a különböző előadóművész szakok, valamint a zeneszerzés foglalják el. Az első helyen az osztatlan, tehát egyhuzamban hat éven keresztül látogatható orvosképzés áll. A Semmelweis Egyetemen 1,41 millió forint a költségtérítéses képzés félévente, de a többi egyetem orvosi képzéseit sem lehet megúszni 850 ezer forint alatt. A legdrágábbak között szerepel két társadalomtudományi mesterszak a Közép-európai Egyetem (CEU) szervezésében, de az ott felvehető szakok máshol nem találhatóak meg.

Az árképzésnél a legnagyobb eltérést az oktató díjazása okozza - állítja Andor György, a BME GTK pénzügyek tanszékének a vezetője. Az oktatásnak van kialakult ára, de egy jó nevű oktató ennek többszörösét is elkérheti; emellett számít az intézmény hírneve és az oktatás helyszíne is. Az árban az a szolgáltatáscsomag is szerepel, amelyet a hallgató kap - például a könyvtár felszereltsége, az internet felhasználása az oktatásban. Az is számít, hogy a képzés árában szerepelnek-e a tankönyvek, és az, hogy mennyi már meglévő lehetőséget tud felhasználni az intézmény és mennyi új beruházásra van szükség.