Alig változott a forint

Vágólapra másolva!
Az eurót 262,15/30 forinton jegyezték kedden reggel, közel megegyezően az előző nap délutáni 262,05/40 forinttal. Hétfőn délután jelentős erősödéssel reagált a forint az árfolyamsáv eltörlésének bejelentésére, az euró kurzusa 262,05/40 forintra változott a pénteki 264,70/80 forintról.
Vágólapra másolva!

Kedden az árfolyam a nyitás után 261,20-262,50 forint között mozgott. A kelet- és közép-európai devizák árfolyamában nem következett be lényeges változás az éjszaka folyamán és a nyitás után, mindössze néhány század százalékos mozgás történt. A török líra és a dél-afrikai rand ellenben fél százalékkal, illetve egy százalékkal erősödött ez euróval szemben.

Az euró/jen és euró/svájci frank árfolyamok alig változtak, viszont az euró gyengült nyitás után a dollárral szemben 0,23 százalékkal 1,4789-re.A dollárt 177,30/45 forinton jegyezték kedd reggel a budapesti bankközi kereskedelemben, gyakorlatilag a hétfő délutáni 177,20/40 forinttal megegyezően.