Egymást népszerűsíti a Malév és a Magyar Turizmus

Vágólapra másolva!
Magyarország, mint turisztikai célpont népszerűsítése érdekében stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) és a Malév Zrt. A megállapodás értelmében a Malév Magyarországot reklámozó hordozókat terjeszt majd, míg a repülőtársaság a MT Zrt. kiadványaiban és kiállítási standjaikon kap felületet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Turizmus Zrt. közleménye szerint a megállapodás célja, hogy a nemzeti turisztikai marketingszervezet és a Malév minden lehetséges területen szorosabbra fűzze évek óta tartó együttműködését. A két szervezet valamennyi rendelkezésre álló marketingeszközét felhasználják.

Az együttműködés keretében a Malév Zrt. a külföldi újságírók és utazási szakemberek számára az MT Zrt. által szervezett magyarországi tanulmányutak kivitelezését többek között repülőjegyekkel segíti.

A Magyarországot népszerűsítő Hungary Smiles és Balaton, the Lake of pleasures című turisztikai reklámfilmeket a Malév beépíti fedélzeti videó-anyagaiba, továbbá felhasználhatja azokat a szakmai és sajtórendezvényein, prezentációin is. A Horizon című fedélzeti magazinban is biztosít a Malév megjelenési lehetőséget a Magyar Turizmus Zrt. által rendelkezésre bocsátott, Magyarországot népszerűsítő cikkeknek, képeknek.

A közlemény szerint jelentősen megkönnyíti a potenciális utazóközönség elérését az a lehetőség is, hogy az MT Zrt. hírei bekerülnek a Malév hírlevelébe, amelyet a légitársaság a folyamatosan bővülő partneradatbázisára juttat el.

A Malév honlapján ezentúl található lesz egy turisztikai blokk is, amelyet az MT Zrt. tölt fel aktuális magyarországi programokkal, információkkal.

Az MT Zrt. megjelenési lehetőséget biztosít a Malév számára a külföldi turisztikai kiállítások nemzeti standjain és az MT Zrt. bizonyos kiadványaiban, így például az Eseménynaptárban, a Kongresszusi kiadványban, a Gyógy és Wellness ajánlati katalógusban.

A Malév Zrt. külképviseletein folytatott turisztikai marketingtevékenység elősegítése céljából az MT Zrt. Magyarországról készült fotókat bocsát a légitársaság rendelkezésére marketing célú felhasználásra. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy az MT Zrt. az általa előállított, Magyarországot népszerűsítő nyomtatott kiadványokból, CD-kből és DVD-kből igény szerinti mennyiséget biztosít.

A média- és szakmai kapcsolatok területén is szorosabb együttműködést valósít meg a két szervezet a jövőben: a Magyar Turizmus Zrt. valamennyi általa szervezett sajtó és szakmai rendezvényen lehetőséget kínál a Malév részvételére.

A megállapodás további fontos elemeként, a nemzeti turisztikai marketingszervezet is megjelenési lehetőséget nyújt a nemzeti légitársaságnak Magyarország turisztikai portáljain. A Magyar Turizmus Zrt. összesen 51 honlapot üzemeltet és tart karban a világ 30 országában, 24 nyelvi változatban.