Sorbanállás lehet az aprókivonás miatt

Vágólapra másolva!
Változatlan árakat ígérnek az [origo] által megkérdezett boltosok az 1 és 2 forintosok szombati kivonása után is. Az elemzők szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy kismértékben felkerekítik az árakat hasonlóan ahhoz, ahogyan az az euró bevezetésekor több országban is megtörtént. Az azonban biztos, hogy a kerekítéseket egy darabig mindenhol a pénztárosok végzik, mert a pénztárgépek átállítása hosszabb időt vesz igénybe. Ezért a kereskedelmi szövetség sorokra is számít, és türelmet kér a vásárlóktól.
Vágólapra másolva!

Nem, biztosan nem változtatunk az 1 és 2 forintosok kivonása miatt az árainkon, a kerekítéseket pedig fejben végezzük el, úgy ahogyan a tévé-reklámokban is láthatóak - mondta az [origo]-nak egy fővárosi kisbolt tulajdonosa. Az áraink már így is nagyjából 5 forintra vagy nullára végződnek, ettől eltérés csak a cigarettáknál van - tette hozzá.

Gyakorlatilag ugyanezt ígérik a nagyobbak is. Megkeresésünkre a Tesco és a Mol illetékese is azt mondta, hogy árváltozásra az 1 és 2 forintosok kivonása miatt nem kell számítani. A kerekítéseket pedig ezeken a helyeken is a pénztárosok fogják végezni, a gépek átállításához ugyanis hosszabb idő kell.

A Mol kútjainál szórólapokkal is készülnek az ügyfelek tájékoztatására - mondta az [origo]-nak Bacsur György, a sajtóosztály munkatársa. A Tesco pedig nagy táblákon arra fogja felhívni a figyelmet, hogy akinek március 1 után is marad a birtokában 1 és 2 forintos, azt érdemes összegyűjteni, így ugyanis a bankok még beveszik ezeket az aprópénzeket.

Az OKSZ sorokra számít, és türelmet kér

Mivel március 1. szombati napra esik, és ezen a napon sokan vásárolnak az üzletekben, számos helyen gyakori lehet a sorbanállás a pénztáraknál - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség az [origo]-val. Megítélésük szerint a pénztárosok munkája előreláthatóan lassulni fog, mivel a vásárlás végösszegének kerekítése miatt fejben kell számolniuk.

Jelenleg sok pénztárgép kiszámolja a visszajárót (feltüntetve a nyugtán is), erre március 1-től átmenetileg nem lesz lehetőség: a pénztárosoknak fejben számolva előbb kerekíteniük kell, majd kiszámolni a visszajárót, majd megszámolni a visszajáró bakjegyeket, pénzérméket. A pénztárosok napi 4-6-8 órát dolgoznak folyamatosan, így a legjobb szándék mellett is előfordulhat, hogy tévednek, ezért a szövetség türelmet és megértést kér a vásárlóktól. A vásárlónak könnyebb a dolga, mivel csak a saját vásárlását kell ellenőrzésképpen végigszámolnia.

Az emberek örülnek az apró kivonásának

A Magyar Nemzeti Bank februárban megismételte az őszi, 1 és 2 forintos érmék bevonásával kapcsolatos országos, reprezentatív felmérését a lakosság körében. A kutatási eredmények szerint a pénzérmék bevonásának időpontját gyakorlatilag minden válaszadó tudja, és az emberek tájékozottabbak a bevonás körülményeiről is, mint egy negyedévvel ezelőtt. A pénzérmék bevonását idén többen, a megkérdezettek 90 százaléka támogatja, véleményük szerint alig használjuk már ezeket az érméket, értékük nagyon alacsony, nincs szükség rájuk.

Ezzel párhuzamosan csökkent a bevonás miatt aggódók - akik az árak emelkedésétől tartanak - aránya is a második vizsgált időszakban. A válaszadók 85 százaléka nem tart attól, hogy az aprók bevonása befolyásolná saját anyagi helyzetét, 10 százalékuk pedig kifejezetten pozitív változást remél. A megkérdezettek több mint fele szerint a bevonás nem gyakorol lényeges hatást az ország gazdasági helyzetére, míg csaknem minden harmadik ember gondolja úgy, hogy a pénzbevonás segít az ország gazdasági helyzetén.

Lehet infláció növelő hatása

Elképzelhető, hogy lesz inflációs hatása az 1 és a 2 forintosok kivonásának, de ennek mértéke nem lesz számottevő - mondta az [origo]-nak Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője. A szakértő szerint hasonlatos lehet ahhoz, amit az euróra átálló országokban lehetett tapasztalni. Ekkor ugyanis a kerekítések szinte minden országban érezhető drágulást hoztak, mivel a kereskedők inkább felfelé módosították az áraikat. Számottevő hatásra azonban az elemző sem számít, az előrejelzéseiket sem módosították, februárra év/év alapon 6,6 százalékos, míg márciusra 6,4 százalékos inflációra számítanak.

Akár öt évig is beváltható még az 1 és 2 forintos

Az esetlegesen a lakosságnál maradt 1 és 2 forintos érméket a posta és a hitelintézetek többsége fél éven át, míg a Magyar Nemzeti Bank öt éven keresztül névértéken beváltja - közölte a Pénzügyminisztérium az [origo]-val.

A törvény mentességet ad a kerekített összeg, illetve a kerekítési különbözet bizonylaton való feltüntetése alól. A törvény lehetőséget teremt a bankkártya elfogadója számára, hogy a törvényben foglalt kerekítési szabályt alkalmazza bankkártyás fizetések esetén is. A bankkártya birtokosának figyelmét erre az eljárásra kifejezetten fel kell hívni.

A törvény az állami ellátásokra - ilyen például a nyugdíj, szociális segély - vonatkozóan speciális szabályt ír elő. Ezeket - függetlenül a fizetés módjától - mindig a legközelebbi 0 és 5 forintra végződő összegre, felfelé kerekítve kell kifizetni. A szociális, társadalombiztosítási, illetve munkanélküliek ellátására vonatkozó előírások alapján, míg a hagyományos kerekítéseknél a számla végösszegét nullára vagy ötre kell kerekíteni, a kerekítés általános szabályai szerint lefelé vagy felfelé, addig a szociális és tb-jellegű kifizetések esetében kizárólag felfelé szabad kerekíteni, ebből a Pénzügyminisztérium számításai szerint mintegy 100 millió forint többletkiadása származik a költségvetésnek.

Tekintve, hogy a kerekítési különbözet nem minősül ellenértéknek, így az áfa alapját nem befolyásolja. Ezért a kerekítési különbözetet a számlán, nyugtán szerepeltetni nem kötelező. Ezért nincs kötelező szoftvermódosítási teendő a pénztárgépeknél, taxamétereknél.

Az APEH szerint előre tájékoztatni kell a vevőket

Az adóhivataltól is úgy tájékoztatták az [origo]-t, hogy változatlanul tovább lehet használni az 1 és 2 forintos érmék forgalomból való kivonása, valamint a kerekítési kötelezettség bevezetése után is azokat a pénztárgépeket, amelyek nem tudják feltüntetni a bizonylatokon (nyugtákon, egyszerűsített számlákon) a ténylegesen fizetendő összeget, csupán a tételek számszaki végösszegét. Ebben az esetben a kerekítést a pénztáros végzi el a készpénz átvételekor - hívja fel a figyelmet az adóhivatal is.

A pénztárgépet használó saját maga dönthet arról, hogy igényli-e a kerekítést kezelni tudó szoftver telepítését a gépére. A módosításra ugyanakkor kizárólag a pénztárgép-forgalmazók jogosultak, s engedélyeztetni kell az Országos Pénztárgép és Taxaméter Technikai Bizottságnál (OPTTB). A módosításra kizárólag érvényes forgalmazási engedélyű pénztárgépeknél van mód. Az adóhatóság a módosított programú pénztárgépek szabályszerű működését folyamatosan ellenőrzi.

A kerekítési különbözetek összege, egyéb bevétel vagy ráfordítás jogcímén számolható el; a vállalkozásoknak készpénzkezelési szabályzatukban rendelkezniük kell a kerekítésből eredő többlet vagy hiány kezeléséről, s szabályozniuk kell az ellenőrzés gyakoriságát, valamint módját.

Az MNB számításai szerint az 1 és 2 forintos érmék megszüntetésével az ország nemzetgazdasági szinten mintegy 3-4 milliárd forintot takarít meg éves szinten, beleértve a nem gyártásból származó megtakarítást, a tárolás, forgalmazás, szállítás, gyűjtés, csomagolás, őrzés továbbiakban nem jelentkező költségét is. Ami a pénztárgépek esetleges átállításának költségét jelenti, az APEH-tól származó információk szerint ezek költsége hozzávetőleg 22 milliárd forint lenne - ha a törvény szándéka ellenére minden egyes pénztárgépet átállítanának.