Vágólapra másolva!
A kormányzati programokban egyelőre a foglalkoztatás bővítésére helyeződik a hangsúly, a versenyképesség erősítése kevésbé érvényesül - mondta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó cég cégtársa pénteken Budapesten, a miniszterelnök által hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián ismertetett javaslatokról tartott sajtóbeszélgetésen.
Vágólapra másolva!

A három javaslat közül a PwC szakértői szerint a tb-terhek jelentős mérséklését előrevetítő csomag lenne a legkedvezőbb a magyarországi vállalkozások, ezen belül is kis- és közepes cégek számára. "Legalább tíz százalékot kell mérsékelni a tb-járulékokban, hogy a csökkentés valóban kifejtse kedvező hatását a vállalkozások számára" - emelte ki Erdős Gabriella. Az is helyes irány, hogy mindhárom változat a gazdaság fehérítésének irányába lép előre - tette hozzá.

A PwC szakértője szerint a "szuperbruttósítás" néven ismertté vált variáció nagy előnye, hogy a munkáltatóknak ennek az esetleges bevezetését követően nem lenne érdekük a foglalkoztatottak "eltüntetése". Azonban kevés megtakarítással járna, a vállalkozások nagyjából ugyanazt az összeget fizetnék ki "bérágon", amit napjainkban együttesen bérekben és fizetésekben, valamint tb-terhekben fizetnek ki - emelte ki.

Az adóátcsoportosítást előtérbe helyező variáció valamelyest gazdaságélénkítő lenne, de kevés a költségcsökkentő hatása Erdős szerint. Véleménye szerint az szja-átcsoportosításra koncentráló változat egyik nagy előnye viszont az, hogy hozzányúlna a helyi iparűzési adóhoz, azt ugyan csak 1 százalékponttal mérsékelné, de már ez is kedvező lenne a cégek számára. "A helyi iparűzési adó bármilyen mérséklése kedvező irányba tett lépés, mert gyakorlatilag ilyen típusú befizetési kötelezettség máshol az unióban nem létezik, ezt mindig is kifogásolták a Magyarországra befektető külföldi cégek" - hangoztatta Erdős Gabriella.

Ha a gazdaságélénkítő hatásokat nézzük, akkor is a járulékközpontú, a járulékok mérséklésére összpontosító változat a "legszimpatikusabb" - mondta Erdős. A közép-kelet-európai térségben, a környező országokkal összehasonlítva a magyarországi élőmunkára rakódó terhek kimagaslóak, ami jelentős versenyhátrányt jelent Magyarországnak. Erdős Gabriella szerint nem kell attól tartani, hogy ennek a variációnak a bevezetése kapcsán megnőhet a tíz főt alkalmazó kiscégek száma Magyarországon. Az egyes nagyobb cégek esetleges "szétdarabolása" ugyanis jelentős pluszgondokat, adminisztrációs terheket jelentene, és így nem hozna költségmegtakarítást számukra.