Gyengülésre számítanak a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,02 pontos csökkenéssel, 23 632,44 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,25 százalékos gyengülés.
Vágólapra másolva!

A kedvezőtlen amerikai makroadatok miatti pesszimista nemzetközi hangulat hatására a részvényárfolyamok gyengülésére számítanak a BÉT-en az MTI által megkérdezett szakértők pénteken.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy az amerikai indexek és a japán tőzsde is mínuszban zárt, ami meghatározza a BÉT alakulását is.

Hasonlóan vélekedett Zillich István, a Takarékbank üzletkötője is, aki úgy vélte, tovább tart a magyar részvények árfolyamának lemorzsolódása. Véleménye szerint talán a gyógyszergyári papírok, a Richter és az Egis mehetnek szembe a negatív trenddel. Hozzátette, hogy a gyengülő forint is kedvezőtlenül hat a tőzsdei árfolyamokra.