Száguld a Porsche eredménye

Vágólapra másolva!
Folyó pénzügyi éve januárral végződött első felében a Porsche német járműipari cég egy évvel korábbi adózott eredményét 44 százalékkal múlta fölül. A Porsche adózás előtti nyeresége 1,66 milliárd euró lett, az adózott 1,3 milliárd euró.
Vágólapra másolva!

Bevételei 14 százalékkal 3,49 milliárd euróra nőttek, elsősorban autóeladásai megugrásának köszönhetően: a féléves eladás meghaladta a 46,7 ezer autót, egy évvel korábban 40 ezer alatt volt párszáz darabbal.

A jelentős javulásban komoly szerepe volt a sportautó-gyártó Volkswagen konszernben birtokolt részesedésének, az eredménytöbblet négyötöd részben annak tulajdonítható. Jelenleg a VW részvények mintegy 31 százalékát tartja kezében.

Hétfőn a Porsche felügyelő tanácsa felhatalmazta a az igazgatóságot részesedésének emelésére a VW-ben 50 százalékosra, ami mintegy 10 milliárd eurós befektetése lesz a cégnek. A cégek nem fúziót készítenek elő, hanem egy nagy járműipari szövetséget akarnak összekovácsolni.