Veres: 180 milliárd a Déli Áramlatra

Vágólapra másolva!
A Déli Áramlat gázvezeték magyar szakasza mintegy 700 millió euróba kerül Veres János pénzügyminiszter szerint - írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lap pénteken. "A beruházás megtérülése számításaink szerint 15 év" - idézte a lap a magyar pénzügyminisztert. (700 millió euró: 180 milliárd forint.)
Vágólapra másolva!

A Déli Áramlat gázvezeték magyar szakasza mintegy 700 millió euróba kerül Veres János pénzügyminiszter szerint - írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz lap pénteken. "A beruházás megtérülése számításaink szerint 15 év" - idézte a lap a magyar pénzügyminisztert. (700 millió euró: 180 milliárd forint.)

"A beruházó cég ez év végéig készíti el a részletes számításokat, határozza meg a gázvezeték pontos útvonalát, és jövőre tervezzük az építés megkezdését. Ez négy-öt évig tarthat, egyidejűleg a többi országban végzett munkálatokkal, utána már csak össze kell kötni az egyes vezetékszakaszokat" - idézte az újság Verest.

A vezeték lényeges vonása, hogy oroszországi végénél van megfelelő mennyiségű gáz, a másik végénél, az olasz Eni cégnél pedig van kellő felvevő kapacitás és hitelképesség, vagyis biztos vevő. Ez azért fontos, mert jelen beruházás esetében az eladó is kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen hatalmas összeget fektet a vezeték építésébe, és ehhez hosszú időre biztos, fizetőképes vevőre kell tudnia támaszkodni.

A Magyarországra szállított gáz továbbra is az eddigi vezetéken érkezik majd de a megállapodás kimondja, hogy a Déli Áramlat felhasználható lesz "a jövendőbeli pótlólagos magyar igények kielégítésére" is - mondta el Székely Árpád moszkvai nagykövet.

A megtérülés forrása a tranzitdíj

A tranzitdíjat nem lehet pontosan előre látni, mert összege sok mindentől függ. Annyit azonban tudni, hogy jelenleg 1000 köbméter gáz 100 kilométeren való szállítása mintegy 1,5 dollárba kerül. A Déli Áramlat vezeték magyarországi szakasza pedig körülbelül 300 kilométer hosszú lesz, és évente minimum 10 milliárd köbméter gáz megy át rajta és ez a mai árak mellett körülbelül 45-50 millió dollár tranzitdíjat hoz a közös társaságnak, amelynek tulajdonosai - a Gazprom és a Magyar Fejlesztési bank, vagy az általa kijelölt projekttársaság - ennek adózás utáni részén a tulajdonarányának megfelelően, vagyis fele-fele arányban osztoznak, számolt a nagykövet.

Az 50-50 százalékos tulajdoni arány nagy előny, szögezte le a nagykövet. Mint mondta, a Gazprom szívesen fedezte volna a 100 százalékot, de akkor a magyar félnek nem lenne befolyása a tarifapolitikába, nem jutna hozzá a pótlólagos szállítások lehetőségéhez, nem tudná jól kihasználni a gáztárolási kapacitásait és nem kapna tranzitdíjat.