Kilencezer fővárosi lakás átadását várják

2008.03.10. 17:33

A tavalyi adathoz képest nem csökken számottevően a Budapesten idén várhatóan megépülő lakások száma - az élen továbbra is a XIII. kerület jár majd. A használtpiacon a nagy panelokat lesz nehéz eladni.

A fejlesztők által tervezett 11 ezer lakás helyett várhatóan 9 ezret adnak át az idén Budapesten, a tavalyi 9654 után - állítja az Otthon Centrum az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében.

Az Otthon Centrum elemzői a használtlakás-piacon 5-10 százalék közötti keresletmérséklődésre számítanak 2008-ban. A központi elhelyezkedésű, jó beosztású, befektetésnek is vonzó lakások ára reálértékben is emelkedhet, míg például az energetikailag nem felújított, nagy alapterületű, a múlt század hetvenes éveiben épült panellakásoké akár 7-8 százalékkal is csökkenhet.

Az új lakásoknál az év eleji áremelkedés átlagos nagysága 3-5 százalék között alakult. A vevők egyre konkrétabb elképzelésekkel állnak elő, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb az igény a komplex kiszolgálásra. Az új lakások finanszírozását nehezíti, hogy általában egy meglévő és hitellel terhelt használt lakás helyett akar a vevő új lakást vásárolni - áll az elemzésben.

A projektek átadásáig a lakások körülbelül 90 százaléka továbbra is gazdára talál, bár a piac két szegmensre oszlik. A magasabb négyzetméterárú ingatlanokra jellemző, hogy jobbak az eladási számok közvetlenül az átadás előtt, amikor az épület már fizikailag is bejárható.

Az alacsonyabb árfekvésű lakásoknál, ahol általában van előértékesítés, illetve kedvező a fizetési ütemezés is, - részben a befektetési céllal vásárolóknak köszönhetően - a projekt indulásakor is felfut az értékesítés. A lakásvásárlásnál továbbra is a projekt elhelyezkedése a legfontosabb szempont.

Elsősorban a 35 és 65 négyzetméter közötti, jó elosztású és tájolású lakások kedveltek. Bár általában nem jelent különösebb előnyt a földszinti elhelyezkedés, kivétel itt is akad: a privát kertkapcsolattal rendelkező lakások kelendőbbek a magasabb szinteken lévőknél.

Az Otthon Centrum háromlakásosnál nagyobb beruházásokat tartalmazó adatbázisa szerint a fejlesztők 2008-ban Budapesten 11 ezer lakás átadását tervezik. Ez azonban csak év eleji összesítés, a tapasztalatok szerint nagy arányban csúszik át következő évre az átadás. Összességében azonban az idén a 9 ezret is megközelítheti a fővárosban átadott társasházi lakások száma.

A legtöbb lakás az idén Angyalföldön épül, számuk megközelíti az 1700-at. A második helyen a XI. kerület áll 1300 lakással, míg harmadik-negyedik - holtversenyben - a VIII. és a XIV. kerület, közel 1200 lakással.

Az átadott, de otthonok lakások száma egy év alatt 1400-ról 2000-re emelkedett (2005-ben még 2200 körül járt). Ennek fő oka, hogy míg a fővárosban a 2007-ben átadott lakások száma 17 százalékkal nőtt, a kereslet lényegesen nem bővült.

KAPCSOLÓDÓ CIKK