Trichet kissé "lebeszélte" az eurót

Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Jean-Claude Trichet-nek hétfőn sikerült az, amit a múlt héten, csütörtökön elmulasztott: szóbeli beavatkozással kissé lejjebb nyomni az euró árfolyamát.
Vágólapra másolva!

Szélsőséges, bizonytalan és rendezetlen árfolyammozgások nem kívánatosak a gazdasági növekedés számára. Igenis, a jelen körülmények között aggódunk a szélsőséges árfolyammozgások miatt - mondta Trichet újságíróknak hétfő délután a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) bázeli értekezlete közben.

Az euró legújabb, múlt heti rekordsorozata közben az EKB a legutóbbi kamatértekezleté, csütörtökön ismét változatlanul, 4 százalékon hagyta irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, és kísérő sajtóértekezletén a bank elnöke csak igen érintőlegesen helytelenítette a szélsőséges árfolyam-ingadozásokat, egyszersmind bizalmát nyilvánította az amerikai kormány szavakban sokszor hangoztatott, a valóságban nem létező "erős dollár" politikája iránt.

Ebből a piac arra következtetett, hogy az EKB-t nem aggasztja az erős euró, sőt, tulajdonképpen örül annak, hiszen az hosszabb távon segíthet a jelenleg túl magas infláció leküzdésében, amit Trichet csütörtökön ismételten az EKB fő gondjának nevezett, gyakorlatilag szétzúzva az európai kamatcsökkentéshez fűzött, utóbbi időben felbukkant piaci reményeket.

A dollár mostani erősödése persze általánosabb piaci kiigazítás következménye, a múlt heti, nagy visszaesés után, jegyzik meg elemzők, hozzátéve, hogy bizonyára csak rövid pihenőről van szó, hiszen az amerikai Fed közeli, újabb nagy kamatcsökkentése iránt a várakozások nem változtak, sőt, erősödtek a pénteken megjelent, nagyon gyenge februári amerikai foglalkoztatási adatok miatt. A Fed vezetői, különböző nyilatkozataikkal, maguk is táplálják a kamatcsökkentési várakozást.

Trichet hétfői nyilatkozata után az euró 1,5316 dollárig gyengült, előtte 1,5360 dollár volt. Hétfőn az európai értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,5384 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, délután négy óra felé 1,5358 dollárnál tartott, azonosan a pénteki későivel, 5,21 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint év végén. Múlt hét végén, pénteken napközben, 1,5465 dolláron, új rekordot ért el az 1999. januári bevezetése óta. Tavaly 10,52 százalékkal, 2006-ban 11 százalékkal drágult a dollárhoz képest.

Az 1999. január 1-jén hivatalosan bevezetett euró világkereskedelmi premierje 1999. január 4-én, hétfőn volt az ausztráliai Sydneyben, 1,1747 dolláros árfolyamon. Az eddigi mélypontja 0,8225 dollár volt, 2000. októberben.