Oszkó: a különadót kellene megszüntetni

Vágólapra másolva!
Az adó- és járulékterhek csökkentésére irányuló javaslatok mindegyike igyekszik bizonyos problémákra választ találni. Az adóterhelés csökkentésére a legegyszerűbb és leghatékonyabb lépés a különadó megszüntetése lenne- nyilatkozta Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója. Igaz, hogy ez a rendelkezésre álló források jelentős részét felemésztené.
Vágólapra másolva!

A szolidaritási adó megszüntetése a Deloitte vezetője szerint amellett, hogy javítaná a vállalatok versenyképességét és mérsékelné a lakosság egy részének terheit, az egyszerűsítés irányába mutat és segítene a hitelesség visszaállításában is. Az adószakértők és tanácsadók nagyjából egyetértettek abban is, hogy a kis, elaprózott lépéseknek nincs sok értelmük, továbbá, hogy a foglalkoztatottak adóztatása körében csak a radikális szerkezetváltás hozhat látható eredményeket, aminek során elsőként az indokolatlan megkülönböztetéseket, kiskapuként használható kedvezményeket kellene felszámolni.

A társasági adóalapot módosító kedvezmények megszüntetését ugyanakkor nagyon meg kellene fontolni Oszkó Péter szerint, mert visszavetheti az eddig motiválni kívánt tevékenységeket, mint a beruházások vagy a kutatás-fejlesztés. Ez nagyon rossz hír lenne a vállalkozásoknak - mondta. A jól célzott kedvezmények eddig elősegítették a versenyképességet - hangsúlyozta a Deloitte vezetője, aki úgy vélekedett: ha ez lenne a forrása a preferált nagyon szűk körű járulékcsökkentésnek, azt nem vennék jó néven azok a cégek, amelyektől az adóbevételek nagy része származik.

Ráadásul a preferált megoldás nem jelent érdemi változást, csupán újabb kiskapukat nyit - hívta fel a figyelmet. A másik fontos kérdés a foglalkoztatás közterheinek csökkentése volt - mondta Oszkó Péter. Az OECD felmérése szerint Magyarországon a második legmagasabb a marginális adóteher (54,4 százalék), ráadásul ez a magas teher egy nagyon szűk adózói rétegre rakódik, ami igazságtalan és a versenyképességet is visszafogja - hívta fel a figyelmet.
Arról Oszkó szerint nem alakult ki egyetértés, hogy ezt milyen technikával lehetne felszámolni. Az irányokban, hangsúlyokban van egyetértés - mondta.

Az adószakértő úgy vélekedett: az átlagbér sávjában és afelett az adóterhelés mérséklése szélesítené az adózói kört, mert az adózók a túladóztatás felszámolásával az alacsonyabb kulcs mellett inkább megfizetik az adót, mint vállalják a kockázatokat - mondta egyebek mellett az orosz példára hivatkozva.