Volkswagen: 8500 új munkahely

Vágólapra másolva!
Átalakítási programját követően az idén már 8500 új munkahely létesítését tervezi a Volkswagen-csoport világszerte. A Volkswagennél jelenleg 329 ezren dolgoznak, ebből 169 ezren Németországban.
Vágólapra másolva!

Horst Neumann, a cég személyügyi vezetője elmondta: a létszámnövelés fele Németországra esik majd, és ezen belül is nagy hangsúlyt helyeznek a felsőfokú képzettségűek alkalmazására.

Neumann jelezte azt is, hogy a cég bérrendszerét szintén szeretnék megreformálni, összhangban a "Strategie 2018" néven elfogadott hosszú távú tervvel, amelynek célja az ügyfél-elégedettség és a minőség további javítása, hogy a VW a világ legjobb autógyártói közé tartozzon.

Történelme legjobb teljesítményének nevezte tavalyi 6,5 milliárd eurós adózás előtti eredményét Volkswagen. A cég kiemelte, hogy a megelőző évinél mennyiségben 7,9 százalékkal több autót, 6 millió feletti számú járművet értékesített, és tavalyi árbevétele 108,9 milliárd euró volt a 2006. évi 104,9 milliárd után.

Az adózott eredmény több mint felével 4,12 milliárd euróra növekedett tavaly, az üzemi eredmény még nagyobb arányban - mintegy megháromszorozódva - 6,15 milliárd euróra bővült.