Erősödéssel nyitott a forint

Vágólapra másolva!
Erősödött a forint, kedden reggel kilenc órakor 258,80/95 forinton jegyezték az eurót a bankközi piacon az előző nap délutáni 260,05/20 forint után.
Vágólapra másolva!

A dollárral szemben rekordokat döntögető euró ellenében általában is emelkedtek a feltörekvő piaci devizák és a forint devizatársai is a térségben.

A szlovák korona 0,30 százalék, a zloty 0,15 százalék körül erősödött az előző napi árfolyamához képest, a török líra és a dél-afrikai rand pedig másfél százalékkal.

A nemzetközi devizapiacokon az euró, az előző nap elért újabb rekordjánál, az 1,5792 dollár/eurónál valamivel alacsonyabban "várakozik" a Fed keddi kamatdöntésére.

A Bear Stearns összeomlása után a piacok nagy várakozással tekintenek a Goldman Sachs és Lehman Brothers negyedéves eredményadatainak nyilvánosságra hozatala elé, amelyek komoly hatással lehetnek a dollár árfolyamára is.

A dollárt 164,30/35 forinton jegyezték kedd reggel a budapesti bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 164,75/90 után.

Szakértők szerint kedden erősödik az euró a forinthoz képest, az euró 262-260 forint közötti sávban mozog majd. Kedden nem befolyásolja majd a magyar makrogazdasági adat a forintot.