Vágólapra másolva!
A budapesti körgyűrű északi szakaszán, a Szentendrei-szigetnél épülő Duna-híd mindkét végénél már csak néhány szerkezeti elem beemelése van hátra, így nyár végén elindulhat rajta a forgalom. A híd kétszer két sávos lesz, bicikliúttal kiegészítve.
Vágólapra másolva!

Megfelelő ütemben halad az M0-s Duna-híd építése, és amennyiben a tavaszi dunai árhullám megmarad a mederben és nem akadályozza a munkát, augusztusban megindulhat a forgalom Budakalász és a pesti oldal között - közölte a kivitelező Hídépítő Zrt. igazgatója kedden, egy szakembereknek tartott helyszíni szemle alkalmából az MTI-vel.

Rapkay Kálmán elmondta, hogy az ország leendő leghosszabb hídja 3,2 kilométeren húzódik a két part között, ebből 1860 méteren a folyó fölött ível át. A 62 milliárd forintos beruházás 2 éve kezdődött. A híd 47 méter szélességben, kétszer két sávon engedi majd át a gépkocsiforgalmat, de gyalogosok és biciklisek is közlekedhetnek rajta - tette hozzá.

Jelenleg hozzávetőleg 300 munkás dolgozik a formálódó hídszerkezeten, köztük szigetelők, betonozók, hegesztők. A pesti oldalon, ahol 300 méter széles a Duna a Szentendrei-sziget és a part között, már áll a két, egyenként 100 méter magas, A betű alakú óriás vasbeton tartópillér. Ezekre 88 acélsodrony kapcsolódik, amelyek a híd szerkezeti elemeit tartják. Az egyenként 14 méter hosszú elemek közül 36 már a helyére került, most még a hiányzó 15 beemelése ad munkát - közölte az igazgató.

A budai oldalon hat, egyenként 90-120 méter hosszú, 800 tonnás hídelem közül már csak az utolsó beillesztése van hátra. A csepeli Ganz-üzemben készülő szerkezetet hajóval szállítják a helyszínre, és hidraulikával emelik a helyére.

A híd építési fázisai a pesti oldalon álló hajón kialakított látogatóközpontból követhetők nyomon. Itt megtudható, hogy a híd tervezésénél a modellt 170 kilométeres szélsebességet szimuláló szélcsatornán is tesztelték. Az acél és beton szerkezet egyes elemeit pedig folyamatosan mérnöki laboratóriumban vizsgálják a minőség érdekében, a fémrészeket több réteg korrózióálló anyag védi. A központot eddig csaknem 30 ezer vendég kereste fel - közölte Tóth Klára igazgató.