Jóváhagyták a Szervita téri irodaház tervét

Vágólapra másolva!
Már csak a helyi építési hatóságon múlik, megépülhet-e az ötödik kerületi Szervita téren a Zaha Hadid által tervezett "üvegbuborék". Az Orco irodaháza alaposan megváltoztatná a budapesti Belváros egyik forgalmas terének képét.
Vágólapra másolva!

A Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács jóváhagyta az Orco Property Group Szervita téri új projektjének terveit, amelyeket a világhírű építész, Zaha Hadid készített - derül ki a cégnek az [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

A tervtanács Fegyverneky Sándor országos főépítész elnökletével egyhangúan hagyta jóvá a Szervita téri projekt terveit. A tanács tagjai között ott volt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, valamint több fővárosi és kerületi intézmény vezetője, köztük Beleznay Éva kinevezett fővárosi főépítész.

A tervtanács javasolta, hogy az elkészült terv előzetes építési engedélyt kapjon, egyúttal támogatta a ház környzetbarát jellegét, amelynek lényege, hogy 35 százalékkal kevesebb energiát használna fel, mint a méretben és funkcióban hasonló épületek.

"Közel tizennyolc hónapja dolgozunk együtt a hivatalokkal annak érdekében, hogy egy olyan épületet tervezzünk, amely nemcsak esztétikai élményt nyújt a Belvárosban, hanem újjáéleszti a teret és közvetlen környezetét. Véleményünk szerint az esztétikum és a hangulat megújulása szerves részét képezi az értékmegőrzésnek, az életteli történelmi városközpont megőrzésének" - reagált a döntésre Iain Sellers, az Orco Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kérdésünkre a cégnél közölték, most már csak az ötödik kerületi építési hatóság építési engedélyére van szükség, hogy elkezdhessék a munkát. Nem kívántak becslésekbe bocsátkozni arra nézvést, hogy az engedély vajon mikor érkezhet meg.

Az Orco Property Group 2005-ben vásárolta meg a Szervita téri parkolóházat, majd 2007-ben a szomszédos Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal székházát. Az új, funkcióját tekintve prémium kategóriás irodaház több mint 14 ezer négyzetméter kiadható területet kínál majd, kiegészülve 4500 négyzetméternyi kereskedelmi és szolgáltató funkcióval.

Forrás: [origo]