Tartósan 100 dollár feletti olajár várható

Vágólapra másolva!
Az idei első negyedévre 100 dollárhoz közeli, a második negyedévre, és az év egészére is 100 dollár feletti nyersolajár-átlagot jósoltak csütörtökön londoni iparági elemzők. Ez az első, 100 dollár feletti éves átlagár-prognózis a Cityben.
Vágólapra másolva!

A Barclays Capital legújabb előrejelzésében azt írta: a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajféle, a West Texas Intermediate (WTI) átlagára az első negyedév eddig eltelt szakaszában 96,90 dollár volt, és valószínű, hogy a negyedév egészében eléri a 98,50 dollárt, ami "praktikusan nem különbözik a 100 dollártól".

A ház elismeri, hogy a negyedév elején adott 87,90 dolláros átlagár-prognózisa "túl konzervatívnak" bizonyult, de felidézi, hogy a Reuters decemberi felmérésében szereplő jóslatok átlaga 80,99 dollár volt.

Ez utóbbinál azonban az idei első három hónap során mért abszolút napközbeni kereskedési árfolyam-mélypont is több mint 5 dollárral magasabb volt; az árfolyam 86 és 112 dollár között ingadozott, áll az elemzésben.

A ház szerint a jelenlegi folyamatok alapján "nagyon nehéz nem 100 dollár feletti második negyedévi átlagot jósolni"; a Barclays Capital a maga részéről jelenleg 103 dolláros WTI-átlagot vár az idei második három hónapra, megjegyezve, hogy ez még mindig "meglehetősen konzervatív" prognózis.

A 2008-as év egészére a cég - a nagy londoni házak közül elsőként - szintén 100 dollár feletti, 100,80 dolláros WTI-árfolyamátlagot valószínűsít.

Év közepén ideiglenesen csökkenhet az ár

Az éves átlagon belül a Barclays Capital a harmadik negyedévre 97,60, a negyedikre 104,00 dolláros előrejelzést tart érvényben.

A globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent könnyűolaj-keverék idei átlagos árfolyama a cég előrejelzése szerint éppen elmarad a 100 dollártól, 99,10 dollár lesz, de a második negyedévben ez az olajfajta is 101,00, a negyedikben pedig 102,40 dollár lesz átlagosan, a prognózis szerint.

A Barclays Capital WTI- és Brent-előrejelzése meglehetősen agresszív a citybeli elemzői közösségben forgó jóslatokhoz képest.

A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző és elemző cége, az Economist Intelligence Unit (EIU) áprilisra szóló - Londonban már részleteiben ismertetett - havi globális előrejelzésében 91,30 dollár idei egész évi Brent-, és 93,10 dolláros WTI-átlagár szerepel.