Lanyha forgalomban emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,05 pontos emelkedéssel, 21 534,77 ponton zárt pénteken. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,52 százalékos erősödés. A kereskedés csekély forgalomban zajlott. A blue chipek között a Mol teljesített legjobban.
Vágólapra másolva!

A Mol részvényeire 3,6 milliárd forint értékben születtek kötések, a papírok 1,78 százalékot, 355 forintot erősödve 20 350 forinton zártak pénteken.

Az OTP-papírokkal mintegy 3,4 milliárd forintért kereskedtek; a banki részvények 1,37 százalékot, 93 forintot erősödve 6898 forinton fejezték be a hetet.

Csekély, 618 millió forgalomban 1,25 százalékkal, 10 forinttal nőtt az MTelekom árfolyama, amely így 812 forinton állt záráskor.

A Richter papírjaival 586 millió forint értékben kereskedtek; az értékpapírok 0,38 százalékkal, 130 forinttal növelték értéküket, és 34 530 forinton álltak délután. A másik gyógyszerpapír, az Egis 609 millió forintos forgalomban 1,27 százalékot, 200 forintot erősödött, és 15 900 forinton zárt.

A pénteki kereskedést elsősorban a csütörtöki amerikai emelkedés határozta meg - mondta el Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. A papírokkal szűk sávban kereskedtek, a forgalom - ahhoz képest, hogy a meghatározó nyugat-európai és amerikai tőzsdék zárva voltak - közepesnek mondható. "Ez a határidős kifutások miatt volt" - tette hozzá.

Nagyobb nyereséget ért el a kisebb papírok között az Elmű (6,38 százalék), valamint az FHB (9,72 százalék). A kis papírok eredményeit összegző BUMIX-index 2,12 százalékot, 53 pontot erősödve 2556 ponton fejezte be a napot.

Pénteken zárva tartottak az amerikai tőzsdepiacok, Nagypéntek lévén, húsvét hétfőn viszont az Egyesült Államokban lesz tőzsdei kereskedés.

A bankközi devizapiacon délután 257,40/70 volt az euró árfolyama, ami valamivel erősebb forintot jelez mint a csütörtöki záráskor rögzített 258,325/35. Az amerikai devizát 166,40/70 forinton jegyezték pénteken délután.