Hátán vitte az OTP a BUX-ot

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,16 pontos emelkedéssel, 21 899,93 ponton zárt kedden. Azelőző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,70 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője elmondta, hogy számottevő forgalma csak az OTP-nek volt, a 4,79 százalékos erősödés a bankpapírokkal szembeni optimizmussal magyarázható. Hétfőn Amerikából pozitív hírek érkeztek, a lakáspiaci adatokon kívül a JP Morgan 5-szörösére (2 dollárról 10 dollárra) emelte vételi ajánlatát a Bear Stearns-re.

Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője elmondta, hogy a Mol döntése az 5 százalékos sajátrészvény-bevonásról nem hatott jelentősen a papír kereskedésére.

Az OTP 329 forintot, 4,79 százalékot emelkedett, 7199 forintot ért a kereskedés végén, a bankpapír forgalma 17 milliárd forintot tett ki.

A Mol-részvények ára 150 forinttal, 0,73 százalékkal 20 600 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom-részvények 806 forintot értek, 8 forinttal, 0,98 százalékkal kevesebbet, mint a hétfői záráskor, forgalmuk 1,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,1 százalékkal 34 730 forintra erősödött, forgalmuk 1 milliárd forint volt.

Az Egis 360 forintos, 2,26 százalékos erősödéssel, 16 300 forinton zárta a kereskedést, forgalma 72 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,53 ponttal, 0,73 százalékkal 2564,46 pontra emelkedett.

Optimista hangulat Nyugat-Európában

A nyugat-európai részvénypiacok kedden szépen emelkedtek, arra a feltámadó reménységre, hogy a "nem elsőrendű válság" hovatovább kifutja magát, a piacok esetleg túl vannak a mélyponton. Táplálta ezt a közérzetet, hogy hétfőn a JP Morgan részvényenként 10 dollárra emelte ajánlatát a csőddel fenyegetett Bear Stearns befektetési bankra.

Kedden a nyugat-európai piacokon a bankrészvények voltak a legjobbak, 4-14 százalék közötti drágulással. Négy százalék körül javultak a nyersanyagipari és 3 százalék körül az olajipari részvények, a nyersanyagok árának megszilárdulása miatt. Ez viszont megint kezdi visszavetni a dollárt.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 3,1 százalékos nyereséggel 1264,94 ponton végzett, 16,04 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. A múlt héten 2,2 százalékot vesztett. Ebben a negyedévben eddig a legrosszabbul teljesített 2002 harmadik negyedéve óta. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta.

London, Frankfurt, Párizs: emelkedés

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 193,9 pontos, azaz 3,53 százalékos nyereséggel 5689,1 ponton zárt, 11,89 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél. Tavaly 3,80 százalékot nyert.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 204,72 pontos, azaz 3,24 százalékos nyereséggel 6524,71 ponton végzett, 19,12 százalékkal az év végi értéke alatt. Tavaly 22,29 százalékot nyert.

Párizsban a CAC-40 158,28 ponttal, azaz 3,49 százalékkal 4692,00 pontra emelkedett, 16,42 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Tavaly 1,54 százalékot nyert.