Emfesz: Több on-line gázt a népnek!

Vágólapra másolva!
Az Emfesz, amely már megkezdte az "internetező" háztartási fogyasztók számára a gázértékesítést, még az év második felében a lakosság szélesebb körét is megkeresi - mondta el Redling Károly, az Emfesz üzletfejlesztési vezetője.
Vágólapra másolva!

Az eddig szerződött kétezer fogyasztó közül sokan június elsejétől az Emfesztől vehetik a földgázt a közüzemi árnál nyolc százalékkal olcsóbban.

A papíralapú szerződést kötő ügyfeleknek - ehhez magasabb rezsiköltség kapcsolódik - az ár várhatóan a közüzemi és a nyolc százalékkal alacsonyabb ár között lesz, "valahol félúton" - mondta az üzletfejlesztési vezető.

A szerződéskötés után az aktuális közüzemi szolgáltatónak a jelentkezés után öt napja van elfogadni a feljogosított fogyasztói igényt és további 30 nap arra, hogy felmondják a közüzemi szerződést. A közüzemi szolgáltatás legkésőbb a felmondást követő negyedik hónap első napjától szűnik meg.

Az Emfesz az internetes szerződőinek a közüzem megszűnéséig garantálja a nyolcszázalékos diszkontot - mondta Biczók András, az Emfesz értékesítési vezetője - hozzátéve, hogy azt követően is a legolcsóbbak akarnak maradni.

Újságírói kérdésre válaszolva Redling Károly elmondta: az Emfesz mintegy 100 millió forintot költ a háztartási fogyasztók megnyerésére, de ez márkaépítés is, így hosszú távon számít a társaság megtérülésre.

A háztartási fogyasztóknak megnyitott portált eddig mintegy 140 ezren látogatták, tízezren regisztráltak, és kétezren kötöttek szerződést. A társaság úgy gondolja, hogy százezres nagyságrendnél lenne nullszaldós tevékenység a háztartási fogyasztók ellátása. Ez a várakozások alatt van - mondta az üzletfejlesztési igazgató -, aminek oka részben a változtatástól való félelemben keresendő.

Biczók András értékesítési vezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az Emfesz által beszerzett gáz a magyar határon a rendszerirányító hatáskörébe kerül, és egy más forrásból származó gázzal közös portfólióból kerül a fogyasztóhoz. Így a minőséget nem az határozza meg, hogy milyen gáz van az Emfesz birtokában, hanem a magyar szabványok.

Ott, ahol a szolgáltatásban az orosz gáz dominál, "hamarabb megfő a bableves", mint ott, ahol az alacsonyabb fűtőértékű, Magyarországon kitermelt gázt használják. Az értékesítési vezető emlékeztetett arra, hogy fizetni a fűtőérték és nem a mennyiség alapján kell.

Az Emfesz egyik legkorábbi, 2005-ben megszerzett ügyfele a Gödöllői Távhő Kft., amely 2000 háztartást és 100 közüzemet lát el és 130 ezer gigajoule hőmennyiséget értékesít. Tóth István ügyvezető igazgató tájékoztatatása szerint az elmúlt 2,5 évben 7,5 százalékkal volt olcsóbb a földgáz, mintha a közüzemben vásároltak volna. Most arról tárgyalnak - mondta az ügyvezető a sajtótájékoztatón -, hogy a gödöllői önkormányzat a közintézményei számára az Emfesztől szerezze be a földgázt.

Az Emfesz földgázbeszerzéséről Borisz Sesztakov szóvivő elmondta, hogy a RosUkrenergóval 2015-ig szóló szerződésük van évi hárommilliárd köbméter földgáz szállítására, de az osztrák Baumgarten betáplálási pontról is érkezik meg nem nevezett külföldi eladótól földgáz. A rendelkezésre álló mennyiséget nem kívánták közölni. Biczók András annyit elmondott, hogy az E.ON Földgáz nemrégiben tartott aukcióján nem vásároltak.