Bő negyedével nőtt a H&M profitja

Vágólapra másolva!
Európa második legnagyobb ruhacége, a svéd Hennes & Mauritz a vártnál nagyobb mértékben, 28 százalékkal növelte profitját, amit elsősorban az újonnan nyitott üzleteinek és a dollár gyengülésének köszönhet. 
Vágólapra másolva!

A cég profitja 2,3 milliárd koronáról 2,94 milliárdra emelkedett az elmúlt három hónap során, ennek köszönhetően a H&M részvényenkénti árfolyama 2,78-ról, 3,55 koronára emelkedett.

A cég ebben a pénzügyi évben nyitja első japán és szaúd-arábiai üzleteinek telepítését, ami csupán töredéke a 190 újonnan nyitandó kereskedelmi egységnek, amelyek túlnyomó részét Európában és az Egyesült Államokban tervezik. A H&M az internetes eladásban is terjeszkedik.

A dollár gyengülése ugyan elviszi az Egyesült Államokban eladott termékekből származó bevétel egy részét, azonban csökkenti az Ázsiában beszerzett ruha költségét. Márpedig a H&M beszerzésének túlnyomó részét innen bonyolítja.