Keveset esett a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,99 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 21.953,08 ponton zárt pénteken.  
Vágólapra másolva!

Az OTP-részvények ára 2,16 százalékkal 6801 forintra esettt, a bankpapír forgalma 8,295 milliárd forintot tett ki.

A Mol papírjaival 3,231 milliárd forintért kereskedtek, a részvények ára 1,36 százalékkal 22 300 forintra emelkedett.

A Richter-részvények 33 095 forinton zártak, ami a legutolsó záróárhoz képest 0,28 százalékos emelkedés. A papír forgalma 1,237 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom papírok 829 millió forintos forgalommal 820 forinton zártak, ami 0,12 százalékkal kevesebb, mint a tegnapi záróérték.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 15,69 ponttal, 0,6 százalékkal 2621,19 pontra erősödött.

Lehúzta a tőzsdét az amerikai munkaerőpiac

Alacsony forgalom jellemezte a kereskedést, délután a kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási adatok hatására lendületet vett lefelé az index, amit némi napközbeni korrekció követett, de a kereskedés végére ismét mínuszba fordult a piac - mondta Szabó Gergely, a Raiffeisen Bank üzletkötője. - A vezető papírok közül egyedül a Mol tudott erős maradni - tette hozzá.

A kereskedő a jövő héten "oldalazó" ármozgásokra számít. Várakozása szerint a főbb papírok ára a jelenlegi szintek közelében maradhat, amennyiben nem érkeznek újabb negatív hírek, például a bankokat érintő veszteség-leírásokról.

Erősödés Nyugat-Európában

Pénteken a vezető európai részvényindexek a kedvezőtlen amerikai markoadatoktól ugyan elvesztették addigi nyereségüket, de hamar vissza tudta jönni a pozitív tartományba, jóllehet New York fő részvénypiacainak ez a nap során nem sikerült. Londonban végül a FTSE-100 mutató 0,95 százalékos nyereséggel 5947,10 ponton, Frankfurtban a DAX-30 index 6763,39 ponton zárt, emelkedése megfelelt 0,32 százaléknak.

Londont ismét részben a bányaipari és olajipari részvények húzták a magasba, a BHP Billiton például 3,65 százalékkal, a BP Amoco 1,05 százalékkal drágult, de nem volt hatás nélkül a Footsie-ra az Astrazeneca gyógyszeripari részvény 2,93 százalékos, még inkább a British Energy 7,32 százalékos erősödése. Ez utóbbi hátterében a francia EdF villamosipari konszern vásárlási szándékáról szóló hírek álltak. A pénzügyi részvények is többnyire erősödtek, az Old Mutual biztosítói papír például 4,1 százalékkal. A kiskereskedelmi papírok vegyesen zártak.

Frankfurtban is zömmel drágultak a pénzügyi papírok, míg a járműipariak estek, kivéve a Volkswagen részvényt, amely 2,48 százalékkal határozottan drágult. A nap nyertese azonban a 4,14 százalékkal dráguló SAP részvény lett, új vezérigazgatójának ambiciózus kijelentései után.