Az európai nehézipar 1,1 százalékkal, 23 millió tonnával több szén-dioxidot bocsátott ki 2007-ben, mint 2006-ban - olvasható a Napi Gazdaságban.

A Point Carbon kutatóintézet becslése az Európai Unió kibocsátási kvótakereskedelmi rendszerének (ETS) még nem teljes adatbázisán alapul. Csak néhány ország lépte át nemzeti kvótáját, Nagy-Britannia például 85 millió tonnával több szén-dioxidot bocsátott ki 2005 és 2007 között, mint amennyi megengedhető lett volna. A szigetországban, illetve Olaszországban és Spanyolországban egyedül az áramtermelő szektor felelős a pluszkibocsátásért.

A Greenpeace környezetvédő szervezet szerint az adat az ETS bukását jelenti, szakértők szerint azonban legfeljebb a rendszer első időszakának kudarcáról beszélhetünk.

Az uniós tagállamok a rendszer keretében vállalatokra bontották az Európai Bizottság (EB) által is jóváhagyott nemzeti szén-dioxid-kereskedelmi tervüket, és ha egy cég ezt átlépte, pluszkvótát vásárolhatott bármely más cégtől, amely a határértékén belül maradt. Mivel a kormányok nagyvonalúan határozták meg a limiteket, kvótatúlkínálat alakult ki, igen alacsony árakkal. Az EB azonban a 2008-2012-es időszakra megszigorítja a nemzeti kibocsátási tervek elkészítésének folyamatát, amivel a kvóták csökkenését - azaz áruk növekedését - akarja elérni, hogy gazdaságosak legyenek a kibocsátást csökkentő beruházások.

Ha a Point Carbon becslése helytállónak bizonyul, akkor a növekvő szén-dioxid-szennyezés a kereslet oldaláról erősítheti a kvóták árát, ami a következő években tonnánként 30 euró/tonnára mehet fel. A londoni Európai Klímatőzsdén tegnap 23,4 euró/tonnán állt a 2008. decemberi határidős jegyzés. 2007-ben egy euró alatt is volt az ár - írja a Napi Gazdaság.