Esett a Lidl forgalma a kémbotrány miatt

Vágólapra másolva!
Jelentősen visszaesett a Lidl német élelmiszerkereskedelmi diszkontlánc forgalma azóta, hogy a múlt hónap végén kiderült: a cég számos üzletében kamerákkal figyelték meg az alkalmazottakat, és biztonsági cégek bevonásával kémkedtek a dolgozók után.
Vágólapra másolva!

Az Aldi után második legnagyobb német diszkontláncot, a Lidlt is birtokló Schwarz-csoport vezetője, Klaus Gehrig egy csütörtöki nyilatkozatában elismerte a forgalom és a bevétel csökkenését, utalva arra: számos korábbi vásárló a történtek nyomán elpártolt a Lidltől.

A 23 országban - köztük Magyarországon - többezer diszkontáruházat működtető konszern igazgatója ugyanakkor hangoztatta, hogy ez - mint fogalmazott - nem a helyes út, mert ezzel a vásárlók nem a vállalatot, hanem az alkalmazottakat büntetik. A botrányt az elmúlt hónap végén a Stern című hírmagazin robbantotta ki, részletesen beszámolva a vezetőség által elrendelt megfigyelésekről. A gyanú szerint nemcsak a Lidl, hanem két további német élelmiszerkereskedelmi szupermarket-, illetve diszkontlánc, az Edeka és a Plus is kémkedett dolgozói után.

A Lidl vezetése elismerte a történteket, de azt állította, hogy az intézkedések nem a dolgozók utáni kémkedést, hanem az elszaporodó üzleti lopások megfékezését célozták. Mindazonáltal az üzletekben elhelyezett kamerákat leszereltették, az alkalmazottaktól és a vevőktől pedig a vezetőség hivatalos közleményben kért bocsánatot, amelyet megjelentettek az országos napilapokban és kifüggesztettek minden németországi Lidl-üzletben. Klaus Gehrig ugyanakkor elismerte: a megfigyelések a legnagyobb valószínűséggel ma is folytatódnának, ha a Stern a biztonsági cégek jegyzőkönyveire hivatkozva nem leplezte volna le azokat.

A baden-württembergi belügyminisztérium adatvédelmi vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Schwarz-csoport vezetője hangsúlyozta: a megfigyelési botrány következményeként gyökeresen új - a kölcsönös bizalmon alapuló - viszonyt igyekeznek kialakítani az alkalmazottakkal. Arra nem tért ki, hogy a jövőben engedélyezik-e üzemi tanácsok működését, a munkatársait keményen dolgoztató és ellenőrző cég ugyanis mostanáig minden eszközzel akadályozta az érdekképviseletek megalakulását.

A Lidl már 2004-ben is magyarázkodni kényszerült, amikor a német ver.di szakszervezet a cégről összeállított Fekete Könyvben az "emberi méltóság megsértésével" vádolta meg, egyebek mellett a félelem tartós légkörét és a dolgozókra nehezedő szakadatlan nyomást emelve ki.Tavaly rekord árbevételre tett szert a Schwarz csoport, amelyhez a Lidl üzlethálózat is tartozik.

Az árbevétel 12 százalékkal 49 milliárd euróra nőtt az előző évi 44 milliárdról, amihez elsősorban a Lidl üzletek és a Kaufland áruházak járultak hozzá. Klaus Gehrig elnök szerint a táraság történetének egyik legjobb évét zárta. Nyereségadatokat szokásukhoz híven nem tettek közzé. Az idei év kilátásait óvatosabban ítéli meg a csoport vezetése, várhatóan nem fogják tudni megismételni a tavalyi jó eredményeket, elsősorban azért, mert növekszik a verseny.

A Schwarz csoport Németország egyik legsikeresebb, de titkait féltve őrző családi vállalkozása. Nagy vetélytársához, az Aldihoz hasonlóan nem tesz közzé üzleti adatokat. Jelenleg 23 országban több mint 2700 diszkontáruházat működtet mintegy 260 ezer dolgozóval, túlnyomó részüket Németországban.