A háztartások gazdasági hangulata az év elején jelentős mértékben javult; az Ecostat lakossági bizalmi indexe 2008 első negyedévében 92,9 százalék volt, ami 2006 májusa óta a legkedvezőbb érték. A lakosság nagyobbik része így sem tud félretenni, és nőtt az adósságállomány is.

A bizalmi index mintegy 9,4 százalékponttal magasabb a három hónappal korábbinál - áll az Ecostat közleményében. A felmérés szerint a háztartások 55 százaléka anyagi helyzetét közepesnek ítélte, az átlagosnál jobb körülményekről 15 százalékuk számolt be. A családok, 38 százaléka pénzügyi helyzete rosszabbodásától tart, pozitív irányú változásban a lakosság ötöde bízik. Az Ecostat szerint a kedvezőbb vélemények kialakulásában jelentős a szerepe annak, hogy nem szigorodott az adórendszer, miközben az adójóváírás szabályainak kedvező változásával a közepes jövedelműek helyzete valamelyest javult.

Optimistábban

A felmérés alapján a lakosság általában optimistábban tekint a jövőbe, mint amilyennek az elmúlt időszak változásait érzékeli. Ez a tendencia 2006. májusától 2007. márciusáig a szokásostól eltérően alakult, ugyanis ebben a közel egyéves időszakban a családok a jövőt a múltnál is borúsabbnak látták. Idén az első negyedévben a háztartások nem számítanak további megszorításokra. A lakosság elsősorban saját pénzügyi helyzetének alakulásában, valamint a nemzetgazdaság jövőbeli fejlődésében lát a korábbinál kedvezőbb tendenciákat. Emellett az inflációs várakozások is sokat javultak, de a kutatók szerint itt még mindig erős borúlátás érzékelhető. A korábbinál kedvezőbben ítéli meg a lakosság a munkaerő-piaci változásokat és jelenlegi anyagi helyzetet, de a javulás itt csekély mértékű.

Még így is, az ország gazdasági kilátásaiban javulást 22 százalék tart valószínűnek, míg 43 százalékot tesz ki a pesszimista vélekedések aránya. A felmérés alapján a lakosság nagyobbik része nem tud megtakarítást fölhalmozni: a válaszadók 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy éppen csak megél a jövedelméből, míg 16 százalék már a tartalékait éli fel, további 8 százalék pedig fokozatosan eladósodik. A megtakarítani képes háztartások aránya 22 százalék.

Több megtakarítás

Az elmúlt negyedévben a háztartások egy részének javult az anyagi helyzete, novemberben és decemberben az év végi prémiumok, jutalmak, januárban pedig - a közszféra dolgozói számára - a tizenharmadik havi fizetésének folyósítása miatt. Ez a lakosság megtakarítási potenciáljában is tükröződik, a megtakarítani képesek aránya, ugyanis 4 százalékponttal nőtt, míg az eladósodóké 3 százalékpontnyival csökkent. A megtakarításokkal rendelkező háztartások továbbra is jellemzően bankbetétben, vagy készpénzben halmozzák fel tartalékaikat. A válaszadók az utóbbi időben egyre kevésbé diverzifikálják megtakarításaikat. A kutatás alapján a háztartások 29 százaléka nem tervez nagyobb kiadást a következő egy évben. A háztartások idén kicsivel több kiadással számolnak, mint az elmúlt évben.

Az Ecostat szerint a lakosság adósságállománya 2007 második felében több mint 13 százalékkal emelkedett. Az év elején a lakosság egy része korábbi fogyasztási színvonalát is hitellel tartotta fenn. Ez a folyamat azonban már nyár végén megállt, amikor megindult a lakossági hitelállomány átstrukturálódása mind a tartozások típusa, és a devizanem szerint. A fogyasztási hitelek állománya több mint 35 százalékkal nőtt 2007 második félévében. A hitelfelvételt tervező háztartások 36 százaléka ház- és lakásfelújítás, 22 százaléka személygépkocsi vásárlás céljából adósodik el. További 18 százalékuk házat, 14 százalékuk lakást, 11 százalékuk pedig tartós fogyasztási cikket vásárolna kölcsön segítségével.