Tovább nő az Union szelete a biztosítási tortából

Vágólapra másolva!
A múlt évet 24,3 milliárd forint díjbevétellel, 39,1 százalékos növekedéssel zárta az Union Biztosító, szemben a magyar piac 12 százalékos átlagos bővülésével - mondta Zsoldos Miklós elnök-vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón. A jó növekedési ütem az idei első negyedévben is folytatódott, így vélhetően nem szakad meg az elmúlt évek folyamatos piaci részesedés növelése.
Vágólapra másolva!

A teljes magyar biztosítási piac 2007-ben 930,1 milliárd forintos díjbevételt ért el, az éves növekedés 12 százalék volt. Ezen belül az életbiztosítások díjbevétele 20,8 százalékkal 508,5 milliárd forintra, a nem életbiztosításoké 2,9 százalékkal 421,6 milliárd forintra emelkedett.

Ugyanakkor az Union díjbevétele 59 százalékkal, 13,9 milliárd forintra nőtt az életbiztosításoknál, míg a nem életbiztosítások esetében 19 százalékkal 10,4 milliárd forintra emelkedett a múlt évben. Így a tavalyi évben is tovább folytatódott az a tendencia, hogy a kisebb, és közepes biztosítók piaci részesedést nyernek a nagyobbakkal szemben - mondta az Union első embere. Ezt mutatja a piaci koncentráció csökkenése is, amely alapján 2005-ben az öt legnagyobb még a piac 75 százalékát birtokolta, míg tavaly ez az arány már csak 65,6 százalékot tett ki.

A társaság adózás előtti eredménye 656,9 millió forintot tette ki, ez 64 százalékkal több, a 2006. évinél. A veszteségből 2006-ban fordult nyereségesre a társaság.

Az életbiztosítások körében az Union-nál is a befektetési jellegűeket keresték leginkább az ügyfelek. A 13,9 milliárdos életbiztosítási díjbevételből mindösze 4,5 milliárdot tettek ki a hagyományos, vegyes (elérési és kockázati elemet is tartalmazó) biztosítások. A nem életbiztosítások körében a casco biztosítások díjbevétele 1,8 milliárdról 3,5 milliárd forintra nőtt, ugyanakkor a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) díjbevétele 4,6 milliárdról 4 milliárd forintra csökkent. A múlt év végi váltáskor 23 ezer kgfb-s ügyfél távozott, viszont 30 ezer új jött a céghez, így a növekmény 7 ezer ügyfél, illetve szerződés. A piaci verseny miatt ezen a területen csökkentek a díjak.

Az idei első negyedévet 7,7 milliárd forintos díjbevétellel zárta a biztosító, az egy évvel korábbihoz képest 33 százalék a növekedés. Zsoldos Miklós elmondta, hogy májusban piacra lépnek egy egészség-biztosítással, amely elsősorban a megelőzésre koncentrál, de lesz benne szolgáltatásként ápolási díj is. Megjegyezte, hogy amíg az egészségügyben a költségek nem átláthatók, addig a biztosítók csak meghatározott összegre - nem pedig a szolgáltatás díjára - vállalnak kötelezettséget. Piaci tendencia, hogy munkanélküliségre, betegség esetén táppénz kiegészítésre és hasonló kockázatokra keresnek biztosítást az emberek. Az Union ezekre az igényekre is reagál - mondta az elnök-vezérigazgató.