A hitelválság ellen lép fel a BoE

Vágólapra másolva!
A világgazdaság egyetemes történetének eddigi legnagyobb értékű, 50 milliárd fontos (csaknem 100 milliárd dolláros) egyszeri nagybani hitelpiac-segítő fedezetcsere-akcióját jelentette be hétfőn a Bank of England (BoE), oldandó a teljesen bedugult brit bankközi és lakossági hitelpiac bénultságát.
Vágólapra másolva!

A hivatalosan ismertté vált tervek alapján a brit jegybank összesen e névértékben kínál fel rövid futamú kincstárjegy-fedezetet a kereskedelmi bankok portfolióiban beragadt, lakossági jelzálogkötelezettség-fedezetű illikvid pénzpiaci eszközökért cserébe.

A lehetőség a hétfői bejelentéstől számított fél évig él, de szükség esetén meghosszabbítható. Az állam által garantált kincstárjegyek futamideje hivatalosan egy év, de három évre továbbforgathatók.

A brit jegybank hangsúlyozta, hogy nem a kereskedelmi banki kockázat államosításáról - vagyis az adófizetőkre terheléséről - van szó, a hitelkockázatokért továbbra is a bankoknak kell jótállniuk; a most bejelentett csomag célja a piaci bizalom helyreállítása.

A BoE csak brit, illetve európai uniós, 2007 végéig kibocsátott jelzáloghitelekkel fedezett, magas - lehetőleg "AAA" - besorolású eszközöket fogad el a csereügylethez, amerikai kibocsátású jelzálog-fedezettel egybecsomagolt pénzpiaci befektetési konstrukciókat nem.

A befektetői bizalomhiány sokba kerül

A nem elsőrendű - subprime - amerikai jelzálogadósi körből kiindult válság miatt a brit bankközi likviditáspiac is szinte kiszáradt, a bankok ugyanis egymásról sem tudják, hogy melyiküket milyen mértékben sújtja e befektetési termékek értékvesztése, és a bizalomhiány miatt visszatartott nagybani likviditás jelentősen emeli a finanszírozási költségeket.

A befektetési bankoknak emellett komoly veszteségeket kell leírniuk kockázatterítés céljából értékpapírosított és világszerte árult pénzpiaci termékportfolióikban, amelyek a subprime kötelezettségek tömeges nem teljesítővé válása miatt gyakorlatilag elértéktelenedtek, akkor is, ha az adott konstrukcióba ilyen kötelezettséget nem emeltek be fedezetként, és hitelminősítői besorolása az elsőrendű sávban maradt.

Ebben a környezetben a kiskereskedelmi jelzálog-kölcsönzéssel foglalkozó brit pénzintézetek egymás után vonják vissza a lakossági piacról jelzálogtermékeiket, illetve emelik a lakóingatlan-kölcsönök kamatait, annak ellenére, hogy a Bank of England pénzügypolitikai enyhítésbe kezdett.

.