Nőtt az Aviva bevétele

Vágólapra másolva!
A legnagyobb brit biztosító, az Aviva pénteken 8,17 milliárd fontnyi új élet- és nyugdíjbiztosítás-kötésről számolt be az első negyedévről, az összeg 5,4 százalékkal több az egy évvel korábbi 7,75 milliárdnál.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában az új bevétel kissé csökkent, 2,77 milliárd fontra 2,84 milliárdhoz képest.

Másutt Európában 4,3 százalékkal 3,99 milliárd fontra, Ázsiában 50 százalékkal 373 millió fontra, Észak-Amerikában 24 százalékkal 1,04 milliárd fontra nőtt az új értékesítés. Az átlagos európai növekedés nyugat-európai visszaesést és jelentős kelet-európai előretörést takar.

Tavaly az egy százalékkal növelte eredményét az Aviva: az életbiztosítási termékek piacának bővülése képes volt ellensúlyozni a nyári brit áradások nyomán keletkezett biztosítói veszteségeket. Az Aviva 2012-re meg akarja kétszerezni egy részvényre jutó eredményét.

A tavalyi üzemi eredmény 3,29 milliárd fontra nőtt az egy évvel korábbi 3,25 milliárd fontról, 3,05 milliárdos elemzői várakozás mellett.

Az adózott eredmény 2,13 milliárd font volt, az egy évvel korábbi 2,88 milliárd font után.

A Magyarországon jelen levő biztosítók közül a legnagyobb növekedést tavaly, 2007-ben is az Aviva érte el 82,17 százalékkal, 2006-ban még 266 százalékos volt a növekedése. Ez a biztosító 57,7 milliárdos díjbevételével 6,21 százalékos részarányt képvisel a piacon, és ezzel a hetedik helyet foglalja el, az életbiztosítási piacon pedig a második helyre küzdötte fel magát az ötödik helyről.