Május elsején a Palatinus és a Dagály nyitásával, és a Gellért fürdő hullámrészlegének üzembe helyezésével kezdetét veszi az idei strandszezon Budapesten. Május 24-től a csepeli, egy héttel később pedig a Római és a Paskál strand is vendégeket fogad. Az alacsony látogatottság miatt a Pünkösdfürdői strand idén sem nyit ki.

A jegyárak a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, viszont több újdonsággal rukkol majd ki a céget tavaly nyár óta irányító új vezetés. Ezek közt lesz az úgynevezett strandváró akció, amelynek keretében a hét minden napján egy-egy strand, például hétfőnként a Dagály féláron látogatható. A változások közt szerepel az is, hogy az eddigi 100 forint helyett 500 forinttal lehet majd olcsóbban gyermekjegyet vásárolni. Néhány fürdő és strand az esti órákban tovább tart majd nyitva. Így májustól a Gellért fürdő és a Római strand is este 8 óráig, a Csillaghegyi strand pedig este 9 óráig üzemel. A Széchenyi fürdő továbbra is este 10 óráig várja vendégeit.

Ebben a szezonban még nyitva lesz a Gellért fürdő nyitott kisgyermekes medencéje és a körülette lévő terület - mondta el Somlyódy Csaba, aki a fővárosi önkormányzat gazdasági bizottságának és a fürdő társaság felügyelőbizottságának is az elnöke. Tavaly decemberben a Gellért szálloda tulajdonosai megvették ezt a területet 2,5 milliárd forintért, amit ki is fizettek. A Gellért szálloda angol tulajdonosa egy új, 160 szobás szállodát szán a jelenlegi gyermekmedence helyére. Amíg az új szálloda építése el nem kezdődik, a megegyezésnek megfelelően tovább üzemel a jelenlegi gyermekmedencés terület - mondta a politikus.