Vége a szociális telefontámogatásnak

Vágólapra másolva!
Várhatóan május elsejével megszűnik a lakossági vezetékestelefon-előfizetések szociális támogatása, ugyanis az erről szóló rendelet hatálytalanítását már megkezdte a gazdasági tárca vezetője - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az uniós csatlakozás évében az akkori Matávnál 800 ezer szociális telefon-előfizetést tartottak nyilván, ám a csatlakozás után ezt a konstrukciót az uniós jog miatt meg kellett szüntetni, akkor lépett életbe az egységes támogatás. Az arra rászorulók kérelmezhették a havi ezerforintos támogatást, ám a korábban várt 200-250 ezerrel szemben mára alig harmincezren kérik, noha erre is 195 millió forintot költ az idén a gazdasági tárca.

A szociális támogatásokat a telefonszolgáltatók könyvelték, ami egyhavi támogatással megegyező többletköltséget okozott számukra. Ráadásul maga a támogatás is - bármilyen elenyésző a mértéke - versenytorzító hatású, ezért a kormány a rendszer megszüntetéséről döntött - olvasható egy Kákossy Csaba által jegyzett írásbeli válaszban, amit a parlamenti honlapon tettek közzé. A kormány azért döntött a támogatások megszüntetése mellett, mert az diszkriminál a rászorulók között is. Ezt azzal lehet alátámasztani, hogy elvileg 425 ezer fő lenne a támogatásra jogosult - ennyien kapnak szociális támogatást -, mégis a rászorulók kevesebb mint huszada veszi csak igénybe.

A gazdasági tárca ugyan megszünteti ezt a szociális támogatást, ám lehet, hogy a konstrukció mégis tovább él majd - csak más keretek között. A szociális tárca ugyanis a hírek szerint egy hatékonyabb támogatási rendszer kialakítására kapott megbízást - írja a Napi Gazdaság.