Nem fizet osztalékot a Graphisoft

Vágólapra másolva!
A Graphisoft Park SE csütörtöki közgyűlése úgy határozott, hogy a társaság az idén nem fizet osztalékot - derül ki a tőzsde honlapján közzétett határozatokból.
Vágólapra másolva!

A társaság igazgatósága eredetileg részvényenként 32 forintos osztalékot javasolt - a tavalyi 8 forint után - ám egy időközben elnyert nagyszabású ingatlanfejlesztési projektre tekintettel úgy döntött, hogy a fejlesztés tőkeigénye miatt az adózott eredményt az eredménytartalékba helyezi.

A Graphisoft Park SE 100 százalékos tulajdonában lévő Graphisoft Park Kft. elnyerte a budapesti Jégtörő és Gázgyár utcai ingatlanok értékesítésére a fővárosi önkormányzat által kiírt pályázatot.

A terület nettó vételára 2,48 milliárd forint.

Az összesen 7 hektár kiterjedésű terület szomszédos a jelenlegi Graphisoft Parkkal. Az ingatlanfejlesztés célja egy felsőoktatási intézmény, illetve az ahhoz kapcsolódó kiegészítő intézmények (kollégiumok, inkubátorházak, spin off cégek és egyéb ehhez kapcsolódó cégek) létrehozása. Erre a társaság egymilliárd forint kötbérrel terhelt kötelezettséget vállalt. A társaság ezen túl a terület jelentős műemléki értékeinek felújítását, valamint régészeti értékeinek megőrzését is vállalta.

A vonatkozó adásvételi szerződés aláírása májusban várható.

A közgyűlés elfogadta a Graphisoft Park magyar számviteli szabályok szerinti éves beszámolóját 1,364 millió euró adózott eredménnyel.

A nemzetközi számviteli standardok (IFRS) szerinti konszolidált beszámolót 48,192 millió euró mérleg-főösszeggel, 23,546 millió euró saját tőkével, 10,093 millió euró árbevétellel és 1,364 millió euró adózott eredménnyel fogadta el a plénum.