Romlott áprilisban az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra indexe, 91,2 százalékon állt, szemben a márciusi 97,8 százalékkal - közölte a kutatóintézet hétfőn. Tavaly áprilisban az index 101,4 százalék volt, míg 2007 márciusában 83,7 százalék.

Az index 2007 és 2008 áprilisa között tavaly júniusban volt a legalacsonyabb, 74,6 százalék, míg a legmagasabb szintet az elmúlt év áprilisában érte el.

Az elemzés szerint a vállalatok bizalmi indexeinek trendje egy évig enyhén emelkedett. A havi mutatók értéke az utolsó negyedévben viszonylag szűk sávban ingadozott. A költségvetés korrekciós intézkedései után a cégek igyekeztek fokozatosan alkalmazkodni a szigorúbb gazdasági feltételekhez, működőképességüket fenntartották, fejlesztéseik viszont alig voltak.

A kutatóintézet szerint ugyanakkor az uniós támogatások enyhíthetik a kis- és közép vállalatok több évtizedes tőkehiányát. Az Ecostat úgy véli, a pályázati időszak első másfél éves tapasztalatai kedvezőek, a vállalatok érdeklődése nagy, az elutasított pályázatok száma nem éri el a 10 százalékot sem.

Magas bérterhek akadályozzák a cégek fejlődését

Az elemzés szerint a kis- és középvállalatok mintegy harmada vesz részt a külkereskedelmi forgalomban, míg többségük termelésének bővülését alapvetően a magyar kereslet határozza meg. Az év első három hónapjában a kis- és középvállalatok 44 százalékánál a teljesítmény nem változott. Növekedésről, illetve csökkenésről 28-28 százalékuk adott számot. A következő negyedévre szóló előrejelzésük optimistább, termelése növekedését a cégek 43 százaléka, csökkenését ötöde feltételezi. A cégek véleménye szerint fejlődésük legfőbb akadályát a túlzott munkáltatói terhek, a gyenge vásárlóerő és a magas adószint jelentik.

Belföldi rendeléseit a szezonnak megfelelőnek értékeli a kkv-k 53 százaléka, magasabbnak ítéli 11 százalékuk. A külföldi rendelések a vállalatok negyedénél átlag alattiak, 64 százalékuknál az ilyenkor szokásos szinten állnak. A cégekhez beérkezett rendelések állománya összességében a kkv-k 14 százalékánál nagyobb, 35 százalékuknál pedig alacsonyabb a többéves átlagnál.

A kutatás szerint a cégek beruházási hajlandósága második hónapja gyengül, áprilisban a februári 53 százalékkal szemben a kkv-k 47 százaléka jelzett a következő évre fejlesztési szándékot. A cégek gazdálkodásában felmerülő bizonytalanságok és a pénzintézeti kamatok emelkedése a beruházási hitelek iránti igényeket csökkenti. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv, a pótlólagos tőkejuttatások a cégcsoport beruházási hajlandóságában egyelőre alig érzékelhetők.

Az elemzés szerint a kormány stabilizációs törekvései ellenére 2008-2009-ben nem kerülhet sor az élőmunkát terhelő adók számottevő enyhítésére. Kedvező esetben viszont néhány kisebb adófajta módosítása még ebben a kormányzati ciklusban napirendre kerülhet.

Az Ecostat úgy véli, hogy a lakosság fogyasztása az idén egy százalék körüli mértékben emelkedik, a beruházások 4-6 százalékkal bővülhetnek, az export-import egyenleg pedig pozitív marad. Jövőre a belföldi fogyasztás és felhasználás élénkülésére lehet számítani.

A cégek előrejelzése szerint 2008-ra 8,7 százalékos pénzromlás várható. A kis- és középvállalatok háromnegyede a következő negyedévben értékesítési árait várhatóan csökkenti, és csupán 24 százalékuk tervez áremelést végrehajtani.

A TOP-100 is visszaesett

Csökkent áprilisban az Ecostat nagyvállalatokra vonatkozó TOP-100 indexe is, a márciusi 89,5 százalékról 83 százalékra esett, ami azt mutatja, hogy a nagyvállalatok pesszimistábbak lettek a gazdaság és benne a saját jövőbeni helyzetük megítélésében - közölte az Ecostat hétfőn. Tavaly áprilisban az index 101,8 százalék, míg 2007 márciusában 88 százalék volt.

Tavaly és az idén április között az index értéke 2007 júniusában volt a legmagasabb, akkor elérte a 117,4 százalékot. A legalacsonyabb értékét pedig az idén áprilisban mutatta.

Az Ecostat felmérése szerint a nagyvállalatok tevékenységük bővítésére vonatkozó rövid távú előrejelzése pesszimistább, mint az előző hónapokban volt. Teljesítménye növelését tervezi a cégek 36 százaléka, míg változatlanságát várja minden második vállalkozás. A termelés visszaesésétől tartó cégek aránya 14 százalékra nőtt.

A nagyvállalatok megítélése szerint a cégcsoport fejlődését a magas kamatok, a túlzott munkaáltatói terhek és a külföldi konjunktúra visszaesése mellett a gyenge magyar vásárlóerő mérsékli.

A kutatóintézet szerint a belföldi kereslet az idén   mérsékelten, a jövő évben érezhetően bővül, és ez részben kompenzálja a világgazdaság lassulása okozta keresletkiesést. A gazdálkodó szervezetek adó- és járulékterhei ebben a ciklusban érdemben nem változnak.