RFV részvényeket értékesítenének

Vágólapra másolva!
A tőzsde B kategóriájában jegyzett RFV Nyrt. két fő tulajdonosa részvényeket értékesített, annak érdekében, hogy növelje a papírok közkézhányadát - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Vágólapra másolva!

Soós Csaba, az RFV igazgatóságának elnöke 281 darab 10 forint névértékű RFV részvényt értékesített 3000 forintos átlagáron április 30-án. Soós Csaba a tranzakciót követően 1 234 248 RFV részvénnyel rendelkezik.

Makra József vezérigazgató ezer darab részvényt adott el ugyancsak 3.000 forintos átlagáron április 30-án. Makra József 754 100 darab részvénnyel rendelkezik a tranzakció után.

A közlemény szerint az RFV fő tulajdonosai további értékesítéseket terveznek a közeljövőben.

Az RFV Nyrt. 20 millió forintos alaptőkéjét kétmillió darab 10 forint névértékű részvény alkotja. A részvények több mint 99 százaléka még mindig a társaság elnökének és vezérigazgatójának a tulajdonában van.

Az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. március végén közölte, hogy 2008 első negyedévében 60,8 millió forint mérleg szerinti nyereséget és 510,533 millió forint árbevételt vár.

Az energetikai szolgáltató cég kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) várhatóan 157,249 millió forint lesz, az egy részvényre jutó eredménye pedig 30,4 forint az idei év első negyedévében. A cég közzétette 2008 első féléves tervét is. Mérleg szerinti nyeresége várhatóan 216,55 millió forint lesz szemben a tavaly első félévi 15,916 millió forinttal. Árbevétele a tavalyi első 6 havi 477,551 millió forintról 891,576 millió forintra nő. Az EBITDA az első félévben 403,398 millió forint lesz, szemben a tavalyi év hasonló időszaki 93,282 millió forinttal. Az egy részvényre jutó eredménye 7,96 forintról 108,28 forintra nő.

Az RFV részvények legutóbbi tőzsdei záróára 3 000 forint volt.