Sosem látott magasságba jutott az olaj ára

Vágólapra másolva!
A nyersolaj ára megint új csúcsra kapaszkodott, és pénteken átlépte a 125 dolláros szintet. Egyre többen beszélnek a közeljövő realitásaként a 200 dolláros árakról.
Vágólapra másolva!

A növekvő kereslet és az ellátási bizonytalanságok miatt az amerikai édes könnyűolaj ára 125 dollár fölé emelkedett az ázsiai kereskedésben. Közben a londoni Brent nyersolaj ára is rekordnak számító 123,69 dollárt ért el.

Az olaj iránti növekvő globális keresletet elsősorban Kína és India hajtja, amelyek már az USA-val, Európával és Japánnal versengenek a kínálat minél nagyobb részének megszerzéséért. Ez a keresleti verseny ráadásul éppen akkor erősödik, amikor több olajtermelő ország kitermelési nehézségekkel küzd. Például Nigériában és Irakban fegyveres konfliktusik miatt került veszélybe az energiahordozó kinyerése.

A hét első felében a Goldman Sachs által publikált várakozások hamarosan, fél éven belül már 200 dolláros olajjal számolnak arra az esetre, ha a kínálat tovább szűkül. Mindezt tetézi, hogy a nyári szezonban a benzinfogyasztás rendszerint megemelkedik.

A gazdasági szakemberek már arra figyelmeztetnek, hogy az olajárak tartósan magas szinten maradása inflációt gerjeszt, és megállítja a globális gazdasági dinamikát.