Leszólták az OÉT-en Gyurcsány ÚTP-jét

Vágólapra másolva!
Nem vívta ki a munkáltatói és a munkavállalói oldal elismerését az Új Tulajdonosi Program az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén. A kormány három-négyszer annyi kisbefektetőre számít, mint a munkáltatók.
Vágólapra másolva!

Nem szabadna olyan illúziókat kelteni, hogy az állampolgárok jelentős része valamilyen tulajdonhoz juthat a program során, és ez valamiféle polgárosodást segít elő - vélte Pataky Péter, a munkavállalói oldal szóvivője. Szerinte erről szó sincs, hiszen az állampolgárok néhány százaléka vonható csak be a programba, ők sem valódi tulajdonosokként, hiszen nem lesz beleszólásuk az adott társaság ügyeibe.

Horváth Lajos, a Liga Szakszervezetek alelnöke szerint a kisbefektetők által megszerzett részvények előbb-utóbb úgyis az intézményi, pénzügyi befektetőkhöz kerülnek. De az is eléggé bizonytalan, hogy mit nyernek ezekkel a befektetésekkel a kedvezmények ellenére a kisbefektetők.

Zs. Szőke Zoltán, a munkáltatói oldal szóvivője szerint körülbelül 70 ezer állampolgár kapcsolódhat be a programba, és annak sokkal több lesz a negatív, mint a pozitív hatása. Ne ringassa magát senki ábrándokba, hogy majd ezzel a programmal más lesz a helyzet, mint a kárpótlási jegyekkel volt.

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: nem illúziókeltés volt a cél. Soha sem mondták, hogy tömegek szerezhetnek tulajdont, 200-300 ezer befektetővel számoltak. Az intézményi, pénzügyi befektetők, akik szintén vásárolhatnak majd részvényeket kedvezmények nélkül, beárazhatják a részvényeket, feladatuk a kellő árfolyam kialakítása és fenntartása.