A PSA Peugeot-Citroën, Európa második legnagyobb autógyártója, illetve a japán Mitsubishi Corp. közösen akar autógyárat építeni a Moszkvától 180 kilométerre délnyugatra lévő Kalugában - írja a Napi Gazdaság.

A francia vállalat bejelentése szerint a közös vállalat többségi tulajdonosa a PSA lesz, a gyár a tervek szerint évente 160 ezer autót állít elő. A RIA Novosztyi hírügynökség úgy tudja, hogy részben Mitsubishi Outlander hobbiterepjárók, részben Peugeot 308-as, illetve Citroën C4-es középkategóriás szedánok gördülnek majd le a francia-japán társaság gyártósorairól - ez utóbbiakat mindkét francia gyártó "átöltöztetve", saját márkajelzésével árusítja majd. A RIA forrásai szerint a beruházás a PSA-nak 347 millió, a Mitsubishinek 150 millió dollárba fog kerülni.

A Renault eközben azt tervezi, hogy Moszkvában lévő, Avtoframos nevű üzemében 2009-től Sanderókat - az extraolcsó Logan ferde hátú változata - fog gyártani - jelentette a Kommerszant. A típus éves termelése elérheti a 80-100 ezer darabot, ami a fele az Avtoframos jelenlegi 160 ezer darabos kapacitásának. Ugyanakkor a Renault korábban jelezte, hogy 190 ezerre akarja növelni a vállalat éves termelési képességét. A bővítés költségét 150 millió dollárra becslik - írja a Napi Gazdaság.