Gyengébben nyitott a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,02 pontos csökkenéssel, 22.605,62 ponton nyitott szerdán, ami a keddi záró értékéhez képest 0,48 százalékkal gyengülés.
Vágólapra másolva!

Vegyesen ítélték meg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdai nyitásának irányát az MTI által megkérdezett elemzők.

Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint semleges nyitás várható. A nap folyamán az elemző inkább pesszimista hangulatot vár. Hozzátette: a kereskedés irányát szerdán elsősorban az olajár alakulása és a 10 órakor publikálásra kerülő német konjunktúra index határozza meg.

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír elemzője szerint a pénzügyi krízisnek még nincs vége, a magas olajár miatt kialakult inflációs nyomással együtt pedig komoly kockázatok alakultak ki. Úgy vélte, egyebek közt ezek hatására estek az amerikai piacok és mérsékeltebb ütemben az ázsiaiak.

Tokió veszteséggel zárt

A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán egyheti mélypontra esett, lehúzták a 4-5 százalékkal olcsóbbodó pénzügyi részvények és a nagy exportőrök, amelyek az erősödő jen miatt gyengültek. A Toyota 3,9 százalékot, a Canon 4,2 százalékot vesztett.

A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 233,79 pontos, azaz 1,65 százalékos veszteséggel 13 926,30 ponton zárt, 9,02 százalékkal alacsonyabban az év véginél.

Kedden 0,77 százalékot vesztett, hétfőn 0,35 százalékot nyert, a múlt héten 4,06 százalékot nyert, az előző héten 2,80 százalékot vesztett - nyolc héten belül először volt heti vesztesége. Áprilisban 10,6 százalékot nyert, ez volt a legnagyobb egyhavi előretörése 1995. július óta. Tavaly 11,13 százalékot vesztett, négyévi nyereségsorozat után először volt éves vesztesége, ezzel tavaly a tokiói részvénypiac volt a legrosszabb a világ nagy értéktőzsdéi közül.

Vártnál erősebb nyitás nyugat-Európában

Szerda reggel a nyugat-európai részvénypiacok a vártnál erősebben nyitottak, majd lassítottak, miután a nyersanyagipari részvények leadták kezdeti nyereségeiket. Továbbra is jók az olajipari részvények, 1-2,6 százalék közötti erősödéssel, a kőolaj újabb árrekordjai miatt.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az első óra vége felé 0,1 százalékos veszteséggel 1349,46 pontnál tartott, 10,43 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Kedden 2 százalékot, vesztett, hétfőn 0,96 százalékot nyert, a múlt héten 1,67 százalékot nyert, az előző héten 1 százalékot vesztett, háromheti emelkedés után. Ebben a hónapban eddig 2 százalékot nyert, előtte áprilisban 6 százalékot nyert, ez majdnem öt éve a legnagyobb egyhavi előretörés volt. Előtte márciusban ötödik hónapja esett, az első negyedévben 16 százalékot vesztett, a legnagyobb negyedévi veszteségét szenvedte el 2002 harmadik negyede óta. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcson volt. Azóta több mint 20 százalékkal gyengült.

Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 több mint 40 pontos nyereséggel kezdett, egy óra múlva 40,6 pontos, azaz 0,66 százalékos nyereségnél tartott.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 több mint 17 pontos nyereséggel indult, egy óra múlva 10,05 pontos, azaz 0,14 százalékos nyereségben volt.

Párizsban a CAC-40 több mint 13 pontos nyereséggel nyitott, egy óra múlva 6,52 pontos, azaz 0,13 százalékos nyereségnél járt.