Börtönbe került a bankigazgató

Vágólapra másolva!
Hűtlen kezelés vádjával két és fél évi börtönbüntetésre ítélte a bécsi tartományi bíróság szerda este a korábban szakszervezeti bankként működő BAWAG volt vezérigazgatóját.
Vágólapra másolva!

A Helmut Elsnerre kiszabott ítélet csak mellékszála annak a monstre tárgyalásnak, amelyet az évtizedeken át az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) tulajdonában lévő, ám néhány éve csődbe jutott pénzintézet egykori vezérkarának tagjai ellen indítottak hűtlen kezelés gyanújával. Összesen kilencen ülnek a vádlottak padján. Az ügyészség szerint a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején könnyelműen meghozott döntéseikkel és felelőtlen spekulációs ügyleteikkel több mint 2,5 milliárd eurós kárt okoztak a BAWAG-nak, amelytől végül is a szakszervezetnek meg kellett válnia.

A vezérigazgatót most abban találta bűnösnek a bíróság esküdttanácsa, hogy 2003 márciusában - röviddel nyugdíjba menetele előtt - 560.000 eurós "kölcsönt" nyújtott az ugyancsak a szakszervezeti mozgalom által működtetett, de 1995-ban összeomlott Konsum bolthálózat volt vezetőjének, akit gondatlan vállalatirányítói tevékenységéért több évi börtönre és pénzbírságra ítéltek. A műanyag táskában, készpénz formájában átadott "személyi kölcsön" azt szolgálta, hogy Hermann Gerharter kifizethesse a perköltséget és a bírságot. A vezérigazgató utasítására kiegyenlítették a börtönt megjárt Konsum-vezető 130 ezer eurós hiányt mutató számlaegyenlegét is, méghozzá a BAWAG pénzéből. Néhány nappal később - ugyancsak Helmut Elsner intézkedésére - a két összeget behajthatatlan kintlévőségnek minősítették.

A bíró Hermann Gerhartert kétévi - részben felfüggesztett -, Peter Nakowitz BAWAG-exelnököt pedig tizenöt hónapi feltételes szabadságvesztéssel sújtotta. Elsner és Gerharter védői bejelentették, hogy megfellebbezik az ítéletet. A volt vezérigazgató 2007 februárja óta vizsgálati fogságban ül.